Asztalitenisz: korábbi klubtársával játszik a nyolcaddöntőben Póta

2018.02.02. 21:09
Póta Georgina korábbi berlini klubtársával, a német Petrissa Soljával játszik a nyolcaddöntőben a hétvégén sorra kerülő asztalitenisz Európa Top 16-bajnokságon, a svájci Montreux-ben. A viadal sorsolását pénteken este tartották meg.

A negyedik helyen kiemelt, 33 éves magyar játékos a 27., tavaly döntős riválisa – aki tíz esztendővel fiatalabb nála – a 64. az aktuális világranglistán. Amennyiben Pótának sikerül győznie, a negyeddöntőben az ukrán Tetyana Bilenko és a romániai magyar Szőcs Bernadette párharcának továbbjutója vár majd rá.

A tornát a korábbi gyakorlattal ellentétben kieséses rendszerben bonyolítják le, ezúttal tehát nem lesz csoportszakasz, aki az első meccsén kikap, máris búcsúzik.

A játék szombaton 10 órakor rajtol, Póta 14 órától lép asztalhoz.

Póta Georgina nyolcadszor indul a bajnokságon – amely 2014-ig 12 fős volt –, a legjobb eredménye a tavalyi ötödik hely, az elődöntőbe még egyszer sem sikerült bejutnia.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba bravúros győzelem után főtáblás az amerikai Grand Smash-en

Egyéb egyéni
Tegnap, 9:56

Asztalitenisz: András Csaba győzelemmel kezdett a Grand Smash-en

Egyéb egyéni
2026.06.27. 09:19

Asztalitenisz WTT: András Csaba kikapott a selejtező második fordulójában Ljubljanában

Egyéb egyéni
2026.06.17. 15:10

Fenn az ernyő, nincsen kas – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.06.16. 23:56

Asztalitenisz: András Csaba párosban is búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.06.11. 16:23

Asztalitenisz: András Csaba párosban főtáblára jutott Zágrábban

Egyéb egyéni
2026.06.10. 20:51

Kóczián Éva 90 éves lett

Egyéb egyéni
2026.05.25. 13:45

Asztalitenisz: a férfiaknál a PTE PEAC, a nőknél a Budaörsi SC szerezte meg a bajnoki címet

Egyéb egyéni
2026.05.24. 19:35
Ezek is érdekelhetik