Torna: Dévai Boglárka márciusban kezdi meg az idényt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.19. 18:39
Dévai Boglárka Európa-bajnoki bronzérmes tornász számára a világkupa-sorozat márciusi dohai állomása lesz az idei év első versenye.

A szombathelyi sportoló a magyar szövetség hétfői sajtóközleményében elmondta, a március 21–23. között sorra kerülő katari versenyen talajon és ugrásban indul, de egyelőre nem változtat a gyakorlatain.

„Talajon marad a koreográfia, és valószínűleg a sorokban sem újítok még. Egyelőre ugráson is maradnak az eddigiek, de az Európa-bajnokságon szeretnék majd valami újdonságot is bemutatni” – nyilatkozta.

Dévai hozzátette, természetesen gyakorolja az új elemeket, de versenyen még nem alkalmazza, mert szeretne biztosra menni.

A tavaly Kolozsváron ugrásban Eb-harmadik tornász a decemberi ünnepi időszakban sem tartott pihenőt, de többször is betegség hátráltatta, ezért ki kellett hagynia néhány edzést.

„Kissé hiányosan indítottam, viszont az utóbbi néhány hétben folyamatosan próbálom behozni az összes lemaradásomat az elemek gyakorlásában, fizikailag és mentálisan egyaránt” – mondta.

Legfrissebb hírek

Hatvanéves Borkai Zsolt, Szöul olimpiai bajnoka

Torna
2025.08.31. 07:18

Jordanov Zoltán: Visszatérni a gyökerekhez

Utánpótlássport
2025.08.29. 18:38

Két hely foglalt, kettő még szabad – harc a vb-csapatba kerülésért

Torna
2025.08.16. 12:04

EYOF: kilenc érem az ötödik napon Szkopjéban

Utánpótlássport
2025.07.25. 21:14

Visszatért Kovács Zsófia háromszoros Európa-bajnok tornász

Torna
2025.07.25. 08:57

Visszavonult Nina Derwael olimpiai bajnok tornász

Torna
2025.07.15. 21:44

Semlegesként visszatérhetnének az orosz tornászok

Torna
2025.06.13. 11:32

Torna: domináltak a KSI-s lányok az ifjúsági országos bajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.04. 14:49
Ezek is érdekelhetik