Birkózás: Lőrincz Tamás fél év után nyert vb-ezüstöt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.03.01. 12:34
null
Lőrincz Tamás szerint kicsit potyaízű a dolog, de örül az ezüstnek
Orosz sajtóinformációk megszellőztették, a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) pedig már a a hivatalos értesítést is megkapta arról, hogy 75 kilós kötöttfogásúak között indult Alekszandr Csehirkint doppingvétségen érték a tavaly augusztusi, párizsi világbajnokságon, így elveszik tőle az ezüstérmét.

 

 

Aki pedig kapja, az általa az elődöntőben felülmúlt, a későbbi bronzcsatát megnyerő Lőrincz Tamás: a háromszoros Európa-bajnok, olimpiai 2., vb-3. kiválóságnak ilyen színű érme még nincs világbajnokságról.

Érdeklődésünkre így kommentálta a hírt a mátraházai edzőtáborban: „Kicsit potyaízű így a dolog, kevesebbet jelent, jobb lett volna vb-döntőt birkózni, de azért nem fojtom magam a kádba. Az elődöntőben olyan iramot diktált az orosz, hogy nehezen bírtam, uraltam ugyan a meccset, de elég volt egy hiba, és kihasználta. Azért persze örülök az ezüstnek.”

Lőrincz Tamás hozzátette, a térdsérülése szépen gyógyul, bő három hét múlva az országos bajnokságon már a tervek szerint versenyez, a májusi Eb-n is indul, de természetesen alapvetően az októberi budapesti vb-re készül.

A szövetség vezetősége a közeljövőben ünnepélyes és hivatalos keretek között szándékozik átadni Lőrincznek a világbajnoki ezüstérmet.

Legfrissebb hírek

Rovnyai János: Életem nagy bulija volt az Eb-döntő!

Birkózás
Tegnap, 9:08

Szobatársa elárulta, szerinte mi vezethetett Németh Zsanett halálához

Birkózás
2026.06.27. 09:52

Gyertyagyújtással emlékeznek Németh Zsanettre

Birkózás
2026.06.24. 15:18

Gyász: tragikus hirtelenséggel elhunyt a birkózó Németh Zsanett

Birkózás
2026.06.23. 16:31

Egyetemi világbajnokot ünnepel a magyar muaythai

Egyéb egyéni
2026.06.15. 12:49

Lévai Tamás nyerte a klasszisok csatáját kötöttfogású 87 kilogrammban

Birkózás
2026.06.13. 20:41

Lőrincz Tamás: Meg kell védeni az értékeinket!

Egyéb egyéni
2026.06.02. 08:14

Lőrincz Tamás indul a Magyar Birkózók Szövetsége elnöki posztjáért

Birkózás
2026.06.01. 09:21
Ezek is érdekelhetik