Öttusa: már 140-nél is többen neveztek a kecskeméti vk-ra

2018.04.17. 19:06
Eddig 26 ország több mint 140 versenyzője nevezett a kecskeméti világkupára – közölte a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) versenyigazgatója.

Kármán Sándor a keddi kecskeméti sajtótájékoztatón elmondta: a nevezéseket pénteken zárják le, de az előzetes jelentkezések alapján az már most látszik, hogy jelentős mezőnyre lehet számítani május 3. és 7. között.

A nőknél a magyarokéval együtt eddig 66 nevezés futott be, közülük 51-en szerepelnek a ranglista száz legjobbja között. A férfiaknál – a hazai indulókat is beleszámítva – egyelőre 75-en neveztek, és 60-an állnak a nemzetközi rangsor első száz helyezettje között.

A tavaly egyéniben vb- és Eb-ezüstérmes Kasza Róbert vezeti a világranglistát, és Demeter Bence, illetve Marosi Ádám is ott van az élcsoportban. Akárcsak a nőknél Alekszejev Tamara, aki mellett az elmúlt évben vb-győztes csapat másik két tagja, az egyéniben ezüstérmes Földházi Zsófia, valamint Kovács Sarolta is indul a hazai vk-fordulón.

Martinek János, a férfi válogatott szövetségi kapitánya az MTI-nek elmondta: a végleges listát a hétvégi bajnokság még befolyásolhatja, eddigi eredményeik alapján azonban Marosi, Demeter és Kasza mellett Tomaschof Soma, Frönhlich Tamás, Bruckmann Gergő, Regős Gergő, valamint Bereczki Richárd biztosan ott lesz a mezőnyben. Külön kiemelte, hogy a 18 éves Szép Balázs is „felnőtt a feladathoz”, hiszen a fedett pályás idénynyitón, majd a második világkupán is érmet szerzett.

Kállai Ákos, a női válogatott szövetségi kapitánya kiemelte: azok a versenyzők, akik idén már indultak világkupán, Kecskeméten is szerephez jutnak, a fennmaradó helyeket pedig azokkal töltötte fel, akik feltehetően szerepelnek majd a korosztályos világversenyeken. Alekszejev és Kovács, valamint a nemzetközi versenyen idén először induló Földházi mellett várhatóan Réti Kamilla, Ormándi Rebeka, Simon Sarolta, Barta Luca, Kalincsák Eszter, Boros Alexandra, Kiss Virág és Gulyás Michelle is versenyez majd. Hozzátette ugyanakkor, hogy Kalincsák, Barta és Simon a „lábával bajlódik”, így ők döntik el, vállalják-e a részvételt, mert – mint mondta – számukra „fontosabb az aktuális korosztályos világverseny”.

A program az előző évekhez hasonlóan a női és férfi selejtezőkkel kezdődik, ezeket követi a női és a férfi döntő, és a végén bonyolítják le a vegyes váltók versenyét. Az úszásnak a város fürdőkomplexuma, a vívásnak a Messzi István Sportcsarnok, a lovaglásnak és a kombinált számnak pedig a Benkó Zoltán Szabadidőközpont ad majd otthont.

Az első világkupa-versenyen, március elején Kairóban Alekszejev ezüstérmet szerzett. A sorozat március végén Los Angelesben folytatódott, ahol Demeter ezüst-, Szép és Alekszejev pedig bronzérmet nyert. A nemzetközi mezőny a kecskeméti verseny után, május végén Szófiában találkozik. A döntőt júniusban, Asztanában tartják majd. Az Európa-bajnokságot július közepén Székesfehérváron, az év fő versenyét, a világbajnokságot pedig szeptemberben, Mexikóvárosban rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Guzi Blanka: Tökéletlenül lett nekem teljes ez az Eb

Egyéb egyéni
2 órája

„Sikerült megkoronázni a hetet” – Tamás Botond az öttusa Eb után

Egyéb egyéni
Tegnap, 9:48

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
2026.08.10. 08:40

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Öttusa: Európa-bajnok a magyar férficsapat, Tamás Botond ezüstérmes

Egyéb egyéni
2026.08.08. 19:01

Öttusa Eb: Guzi Blanka Európa-bajnoki bronzérmes Isztambulban, a magyar csapat a dobogó tetején

Egyéb egyéni
2026.08.08. 11:08

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00