Sportfejlesztés: tanulószobával bővült a BVSC-Zugló székháza

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.04.03. 18:28
Kedden átadták a BVSC-Zugló székházának modern tanulószobáját, amelyet az egyesület sportolói és az edzések alatt várakozó hozzátartozók használhatnak.

Szatmáry Kristóf klubelnök sajtótájékoztatón elmondta: a BVSC-Zugló számára mindig fontos volt a klub családias hangulata, valamint a sport és tanulás összeegyeztetése.

„Az egyesület ennek érdekében tanulószobát biztosít amatőr és profi sportolói, valamint családtagjaik számára” – hangsúlyozta a klubelnök.

A 70 négyzetméteres helyiséget egyszerre akár 42-en is igénybe vehetik, az osztályteremhez hasonló szobában a klub ingyenes internethasználatot biztosít, valamint idővel felügyelő tanárról is gondoskodik majd a gyerekeknek.

A BVSC-Zugló idei fejlesztéseinek első megvalósult eleme a tanulószoba. A klub ebben az évben több létesítményt is megújít, 2018-ban mintegy hárommilliárd forintból többek között elkészül a fűthető kézilabdacsarnok, több labdarúgópálya épül, de folytatódik a székház, az uszoda, illetve az öltözők felújítása is.

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

Úszás
2025.09.09. 18:11

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Tiszakécskén folytatódott a BVSC vesszőfutása

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 20:58

Parádézott a Vasas Mislenyben, félbeszakadt a Honvéd meccse, a Mezőkövesd ugrott az élre – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 20:55

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

Három vesztes mérkőzés után újra pontot szerzett a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:50

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00
Ezek is érdekelhetik