Nem a mieink napja volt a csütörtök a férfi vízilabda Ek-ban: kétszer 16–12 – egyszer sem ide

OLASZUL IS ELHANGZOTT a köszöntés a Kőér utcában – az Eurokupa csoportkörének második fordulójában a Honvéd az olasz Posillipót fogadta. A két csapat a Konferenciakupa előző kiírásában kétszer is találkozott, az első selejtezőkörben az olaszok ötméteresekkel nyertek, a harmadikban (a legjobb nyolc között) Szivós Márton csapata rendes játékidőben.
Angelosz Foszkolosz az előző idényben a Vasas centereként lőtte a gólokat, most a vendégeknél ő kezdte meg a gólgyártást. A 3–3-ról kezdődő második negyed elején Ekler Bendegúz (miután az első negyedben kihagyta büntetőjét) óriási lövéssel éles szögből talált be a kapásoldalról – mázlis góllal egyenlítettek ki a vendégek, Vuk Milojevics a jobb kapufát találta el, és onnan pattant be Maser Márkról a labda. Elkezdtek jobban védekezni a vendégek, a nagyszünetig maguk felé billentették a mérleg nyelvét, és 8–6-ra vezettek.
Az első három támadásnak három ötméteres lett a vége a harmadik negyed elején, egy-egy sikeres kísérlet után Mattia Rochino lövését a beálló Csoma Kristóf szemmel tolta a bal kapufára, de ebből sem közeledett a Honvéd, sőt, nemsokára Milojevics bevágta a negyedik gólját (10–7 oda). Hiányzott az átütőerő a hazaiakból, és amikor Alessandro Balzarini a negyed közepén egymás után háromszor is betalált (kétszer büntetőből), ezzel öt gólra növelve a vendégek előnyét, már nem volt visszaút – ezek után Marko Jankovics ötméteresét védte Luca Izzo. 16–12 lett a vége az olaszok javára.
A találkozót egyébként tapasztalt bírópáros vezette: a román Adrian Alexandrescu a legutóbbi négy olimpián egyaránt közreműködött, míg a spanyol Marta Cabanas az első spanyol női játékvezető, aki Európa-, világbajnokságon és olimpián is fújta a sípot.
A BVSC sem járt sikerrel a Budva otthonában, amely így két forduló után százszázalékos. Az első félidőben is inkább a montenegróiak diktálták a tempót, de igazán a fordulás után sújtottak le a Vasutasra, a harmadikról a negyedik negyedre átívelően sorozatban ötször találtak be.
VÍZILABDA
EUROKUPA, FÉRFIAK
Csoportkör. 2. forduló
ENDO PLUS SERVICE-HONVÉD–Posillipo (olasz) 12–16 (3–3, 3–5, 3–4, 3–4)
G: Vicskovics 4, Kevi 2, Bencz, Ekler B., Imre K., Jankovics, Simon H., Szépfalvi, ill. Balzarini, Milojevics 4-4, Porzio, Renzuto, Rocchino 2-2, Cuccovillo, Foszkolosz
Budva (montenegrói)–BVSC-MANNA ABC 16–12 (5–3, 3–3, 7–3, 1–3)
G: Sztanojevics 5, Cagalj, Franeta 3-3, Biljaka 2, N. Dragovics, Gavrilovics, Mrsics, ill. Benedek M., Cseh M., Dodd, Jansik D. 2-2, Batizi, Csacsvoszky E., Divják, Ekler Zs.
Az állás: 1. Budva 6 pont, 2. Posillipo 3 (28–25), 3. BVSC 3 (26–27), 4. Honvéd 0

A Csákvár ellen folytatódott a BVSC jó sorozata







