Torna-vk: Berki Krisztián megnyerte a kétéves sorozatot

MTI MTIMTI MTI
2018.04.03. 18:43
Berki Krisztián olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász megnyerte a 2016–2018-as egyéni világkupa-sorozatot lólengésben.

A magyar szövetség keddi beszámolója szerint az egyéni világkupában nyolc állomás alapján hirdettek szerenként bajnokot, a 2016 novembere és 2018 márciusa közötti időszakban négy-négy állomást (Cottbus, Melbourne, Baki és Doha) figyelembe véve. A nyolc állomásból a legjobb három eredmény számított, így Berki a maximális 90 ponttal győzött, hiszen négyszer indult, háromszor nyert, egyszer pedig ezüstérmet szerzett.

Az UTE sportolója csak az első évadban szerepelt a rangos nemzetközi sorozatban, hiszen tavaly ősszel megműtötték a vállát, és jelenleg is a rehabilitációjára összpontosít.

Kállai Zoltán lólengésben a negyedik helyen végzett, ahogyan a nőknél az összetett Európa-bajnoki ezüstérmes Kovács Zsófia is felemás korláton.

A kétéves sorozat idén novemberben indul újra, utolsó állomása a 2020-as dohai viadal lesz. Ez az időszak már az olimpia szempontjából is nagy jelentőséggel bír, hiszen aki az élen végez, egyúttal kvalifikál a tokiói ötkarikás játékokra.

„Nagyon örülök, hiszen ez is azt mutatja, hogy ha egészséges vagyok, akkor ott vagyok az élen. Ha két évvel később járnánk, akkor még nagyobb lenne az örömöm, hiszen ez a győzelem olimpiai kvótát érne” – nyilatkozta Berki.

Legfrissebb hírek

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
1 órája

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
2026.09.23. 08:51

Torna-vk: Mayer Gréta gerendán ötödik, talajon nyolcadik lett

Torna
2026.09.20. 20:26

Mayer Gréta nyerte az ugrást a szombathelyi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.09.19. 20:17

Torna: Gál Kristófnak jól sikerült a formaidőzítés az ifjúsági Eb-re

Utánpótlássport
2026.09.03. 20:17

Torna-vk: kétszeres olimpiai bajnok világsztár érkezik Szombathelyre

Torna
2026.09.02. 11:04

51 évesen a 18. világbajnokságára készül az üzbég tornásznő, Okszana Csuszovityina

Torna
2026.08.27. 10:23

Torna Eb: Berki Krisztián szerint biztató tapasztalatokkal zárult a verseny

Egyéb egyéni
2026.08.25. 15:18