Rg Eb: megvan, ki képviseli a magyar színeket

MTI MTIMTI MTI
2018.05.12. 20:22
A magyar színeket Pigniczki Fanni képviseli az egyéni versenyben a ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon, amelyet június első hétvégéjén rendeznek Guadalajarában.

A Magyar Tornaszövetség honlapjának szombati beszámolója szerint a mezőnyt 16 ország 24 sportolója alkotja.

Deutsch-Lazsányi Erika, a magyar válogatott vezetőedzője elmondta, a felkészülés hivatalosan novemberben kezdődött, és a négyfős egyéni válogatott tagjai egyenlő esélyekkel indultak a szereplés jogáért.

Mivel Juhász Anna novemberben megsérült és rehabilitációja jelenleg is zajlik, kiesett a versenyből, vagyis a szakvezetőnek a Pigniczki, Váray Míra, Kis Alexandra trióból kellett kiválasztania, ki a legjobb.

„A mentális és fizikális harcban is Pigniczki volt a legösszeszedettebb, Váray Mírát és Kis Alexandrát hullámzások jellemezték az egész felkészülés alatt. Nagyon fontos ez a verseny számunkra, ugyanis ez az Európa-bajnokság az utolsó kvalifikációs színtere az Európa Játékoknak" – nyilatkozta.

A guadalajarai Európa-bajnokságra a tavalyi, budapesti kontinenstornán lehetett kvalifikálni, akkor Kis Alexandra bizonyult a legjobb magyarnak.

Deutsch-Lazsányi hangsúlyozta, Váray és Kis immár teljesen más edzésmunkát végez, mint Pigniczki, hiszen előbbi kettő elkezdte a felkészülést a világbajnokságra.

A június elején sorra kerülő spanyolországi Európa-bajnokságon a juniorok egyéni versenyében Borda Korinna, Ákoshegyi Eszter és Locke Szonja képviseli Magyarországot, a felnőtt együttes kéziszercsapat tagjai pedig Katona Hanna, Wehovszky Vivien, Borsányi Patrícia, Németh Virág, Földi Cintia és Kovács Jázmin lesznek.

A juniorok nyolc gyakorlatot mutatnak be, de csak a hat legjobb gyakorlat pontszámát adják hozzá a felnőtt együttes kéziszercsapat összpontszámához, így alakul ki az országok rangsora.

Legfrissebb hírek

Sportklubok és sportolók is kampányolnak a magyar zenéért

Egyéb egyéni
2026.09.13. 11:05

Az óvás sem segített, 16. helyen végzett a magyar kéziszercsapat az rg-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.15. 19:28

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
2026.08.14. 23:34

Pigniczki Fanni a 36. helyen végzett egyéni összetettben az rg vb-n

Torna
2026.08.14. 09:23

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
2026.08.12. 23:50

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
2026.08.12. 12:13

Nemzeti szimbólumok nélkül indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok a ritmikus gimnasztika vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.08. 16:57

A magyar szövetség kijelölte az rg-világbajnokságra utazó keretet

Egyéb egyéni
2026.07.15. 10:15