Vitorlázás: Érdi Mária 8. lett a világbajnokságon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.08.10. 21:17
Érdi Mária tizedikként került a Laser Radial pénteki éremfutamába, amelyben második lett, így összesítésben két pozíciót javítva a nyolcadik helyen végzett az aarhusi olimpiai kvalifikációs vitorlázó-világbajnokságon.

A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint a 20 éves magyar vitorlázó az éremfutamban nagyon stabilan versenyzett, egyik bójánál sem volt rosszabb negyediknél, és a futam során, a szakaszokon belül sem állt ötödik helynél hátrébb.

Ebben a hajóosztályban 18 tokiói kvóta talált gazdára, így Érdi készülhet második ötkarikás játékára azt követően, hogy Rio de Janeiróban 14. lett. Sikeres kvalifikációja papírformának tekinthető, mivel az idei versenyszezonban mostanáig egyszer sem zárt ötödiknél rosszabb pozícióban. Rajta kívül a finn dingiben szerzett világbajnoki címével Berecz Zsombor váltotta meg az indulási jogát a két év múlva sorra kerülő olimpiára.

Pénteken a Nacra osztály és a szörfösök ezüstcsoportjainak nem rendeztek futamot, s mivel mindkét magyar egység ezekben érdekelt, a csütörtök esti helyezéseik nem változtak.

Legfrissebb hírek

Los Angeles 2028: Érdi Mária nem tartja kizártnak, hogy az olimpia után is folytatja

Egyéb egyéni
2026.01.19. 21:08

Érdi Mária újra a régi, bronz- és ezüstéremmel kezdte az évet

Egyéb egyéni
2026.01.13. 12:46

A vitorlázó Érdi Mária ezüstéremmel kezdte az évet

Egyéb egyéni
2026.01.08. 12:13

A vitorlázó Érdi Mária bronzérmes lett a Sail Melbourne-ön, és már az olimpiai kvótaszerzésre készül

Egyéb egyéni
2025.12.02. 12:19

A vitorlázó Érdi Mária szerint rendkívül hasznos a melbourne-i felkészülése

Egyéb egyéni
2025.11.28. 16:19

Érdi Mária két hónapig Ausztráliában készül az új idényre

Egyéb egyéni
2025.10.30. 16:41

„Ki kell tudni várni, hogy eljöjjön a te időd!” – interjú Érdi Máriával

Képes Sport
2025.10.28. 15:22

Érdi Mária: Fizikailag teljesen rendben vagyok

Egyéb egyéni
2025.08.19. 16:07
Ezek is érdekelhetik