Csupasport: Szőnyi Ferenc, bengáli tigris a Himaláján

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.10. 15:35
Az összetett ultratriatlon-világbajnok Szőnyi Ferenc a csupasport.hu oldalnak adott interjújában beszélt a kezdetekről, a kegyetlennek tűnő próbatételekről, és az idén kapott Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetéséről is.

„Tavaly a Hell Ultra nevű versenyen – szintén a Himalájában – felkértek a szervezők, hogy bizonyítsam be, valóban teljesíthető a négyszáznyolcvan kilométeres táv. Nagyon nehéz volt, lent a völgyekben huszonöt Celsius-fok, éget a nap, majd néhány óra múlva ötezer méteren pedig ropog a hó a talp alatt" – mesélte Szőnyi Ferenc oldalunknak adott nagyinterjújában, amelyben azt is elárulta, mit szimbolizál a kezén lévő tigristetoválás.„Tavaly a Hell Ultra nevű versenyen – szintén a Himalájában – felkértek a szervezők, hogy bizonyítsam be, valóban teljesíthető a négyszáznyolcvan kilométeres táv. Nagyon nehéz volt, lent a völgyekben huszonöt Celsius-fok, éget a nap, majd néhány óra múlva ötezer méteren pedig ropog a hó a talp alatt" – mesélte Szőnyi Ferenc oldalunknak adott nagyinterjújában, amelyben azt is elárulta, mit szimbolizál a kezén lévő tigristetoválás.

A teljes interjú elolvasható a csupasport.hu oldalon, ahonnan ezúttal megtudhatjuk azt is, mire jó a kamásli, az egyik legolcsóbb, de leghasznosabb túraeszköz.

Legfrissebb hírek

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
10 órája

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23

Sokat kivett belőle a meleg, de így is győzött a rövidített Desedán

Csupasport
2026.08.29. 07:30

Indul a harmadik 21 napos kihívás – várják a futókörök jelentkezését

Csupasport
2026.08.25. 16:54

Győzelmet hozott a Deseda Ultramaratonon a túlélő üzemmód

Csupasport
2026.08.24. 11:56

Vindics-Tóth Lili: Akár még nagyobbat is lehet álmodni!

Atlétika
2026.08.18. 07:00

Idén élőben közvetítik a YouTube-on a Budapest Félmaratont

Csupasport
2026.08.17. 16:33