Öttusa-vb: egy stadionban, egy helyszínen az öt szám

Vágólapra másolva!
2018.09.07. 12:04
A pénteken kezdődő mexikói világbajnokságon valósul meg először az öttusa történetében, hogy mind az öt versenyszámot egy helyszínen követhetik figyelemmel a nézők.

A mexikóvárosi Campo Marte sportkomplexumban lévő stadionban 25 méteres mobil medencét építettek fel, emellett van a főlelátó előtt egy emelt vívópást, középen alakították ki a lovaspályát, a lézerlövészetes állásokat pedig a rekortán futókör mellé, ugyancsak a lelátóról jól látható helyre telepítették.

Klaus Schormann, a nemzetközi szövetség elnöke – a UIPM hírlevele szerint – nagyon elégedetten nyilatkozott az öttusastadion bemutatása alkalmával, és emlékeztetett rá, hogy ennek révén megvalósulhat az alapgondolat: „egy sportág, öt szám, egy jegy, egy ülőhely”.

A helyszín kialakítása mellett arra is szükség volt, hogy valamelyest lerövidítsék a versenyt, ezzel ténylegesen reálissá váljon, hogy a szurkolók végigkövessék. A hagyományos versenyek döntője a szünetekkel együtt öt óra alatt lezajlik, mivel a hosszadalmas, több pástot igénylő körvívást már az előző napon lebonyolítják. A finálé során csak bónuszvívásra kerül sor, melyben az előző napi utolsó, azaz 36. helyezett az utolsó előttivel vív, majd a győztes marad a páston és így mennek tovább az elsőig.

Az öttusastadion ötlete már a riói olimpia előtt felvetődött, de akkor még nem valósult meg, a tokiói helyszínek között azonban már egy ilyen létesítmény szerepel.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:18

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:55

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21

Belák János: Ilyen eredményre van szüksége a magyar öttusának

Egyéb egyéni
2025.09.02. 07:35

Öttusa-vb: egyiptomi arany a férfiaknál, Szép remek laser runnal 5. Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.30. 15:20

Öttusa-vb: Kiütközött a kényszerszünetemből fakadó edzéshiány – Bőhm

Egyéb egyéni
2025.08.30. 12:22

Öttusa-vb: mestermunka a két Blankától a női elődöntőben Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.29. 20:25

Öttusa: Magyarország nyerte el a 2027-es világbajnokság megrendezésének jogát

Egyéb egyéni
2025.08.29. 14:30
Ezek is érdekelhetik