Sportlövő-vb: Péni István ezüstérmes 300 méteres összetettben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.14. 08:07
null
Péni karrierje első felnőtt világbajnoki érmét szerezte meg (Fotó: Földi Imre)
Péni István ezüstérmet nyert a férfi nagyöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett versenyében a dél-koreai Csangvonban zajló sportlövő-világbajnokság pénteki záró napján.

 

 

Az UTE 21 éves sportolója az olimpia műsorán nem szereplő számot – a magyar szövetség tájékoztatása szerint – 1169 körrel zárta, és a győztes finn Aleksi Leppätól három körrel lemaradva lett második.

A 120 lövés során Péni a térdelő, majd a fekvő testhelyzetű 40-40 lövéses szakaszban is elmaradt finn vetélytársától, de több más lövőtől is a mezőnyben. Leppa 80 sorozatot követően hét körrel előzte meg őt. Állóban aztán – ahogy egy héttel ezelőtt az 50 méteres összetett számban is – a mezőny legjobbja volt az újpestiek sportolója, amivel Leppán kívül valamennyi ellenfelét maga mögé utasította.

A 300 méteres viadalon Sidi Péter 1154 körrel a 14. helyen végzett a 37 fős mezőnyben.

A tavaly légpuskában a világkupa-döntőben győztes Péni karrierje első felnőtt világbajnoki érmét szerezte meg, egyúttal a csangvoni magyar csapat egyetlen felnőtt dobogós helyét érte el. Az olimpiai számok közül a kisöbű összetettben kilencedik, míg légpuskában a 12. helyen végzett a világbajnokságon.

Korábban a junioroknál Pekler Zalán kisöbű szabadpuska összetettben és fekvőben is ezüstérmet nyert. Előbbi számban a magyar csapat harmadik lett, csakúgy mint a junior lány csapat sportpisztolyban.

Olimpiai kvótát nem szerzett magyar sportoló a dél-koreai vb-n.

A világbajnokság utolsó fináléját férfi skeetben rendezték. A versenyt, egészen elképesztő teljesítménnyel, az amerikai Vincent Hancock nyerte meg, aki az alapversenyben mind a 125 korongot eltalálta, majd a fináléban 60-ból 59-et.

SPORTLÖVŐ-VB

FÉRFI NAGYÖBŰ PUSKA, 300 M, 3x40 LÖVÉS
1. Aleksi Leppä (Finnország) 1172 kör
2. PÉNI ISTVÁN 1169
3. Gilles Vincent Dufaux (Svájc) 1167

14. Sidi Péter 1154

FÉRFI SKEET
1. Vincent Hancock (Egyesült Államok) 59 korong
2. Erik Watndal (Norvégia) 55
3. Riccardo Filipelli (Olaszország) 46

CSAPAT
1. Franciaország 365 koron

 

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vk: Major Veronika negyedik lett légpisztolyban

Egyéb egyéni
2025.09.13. 10:27

Major Veronika közel a döntőhöz a ningpói világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.09.10. 19:40

Magyar bronzérem a kínai sportlövő vk első napján

Egyéb egyéni
2025.09.09. 08:46

Koronglövő ob: trapban Jóna Bernadett és Rosta Márton, skeetben Renner Bálint a bajnok

Egyéb egyéni
2025.09.07. 20:39

Magyar arany- és ezüstérem a szerbiai parasportlövő világkupán

Egyéb egyéni
2025.09.03. 19:09

Major Veronika érezte, hogy éremmel jöhet haza a párizsi olimpiáról

Egyéb egyéni
2025.08.20. 09:55

Péni István újabb mérföldkőhöz ért

Egyéb egyéni
2025.08.09. 09:50

Puska, pisztoly és korong Eb: Jóna Bernadett 31. trapban

Egyéb egyéni
2025.08.03. 18:33
Ezek is érdekelhetik