Birkózás: verekedés miatt nyomoz a rendőrség Deák-Bárdos ellen – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.12.05. 10:01
Lapértesülés szerint a korábbi birkózó, Deák-Bárdos Mihály összetűzésbe keveredett egy szolgálaton kívüli hivatalos személlyel, akit az Európa-bajnok sportoló megütött a vita közben.

Vasárnap egy berekfürdői szállodában a 43 esztendős Deák-Bárdos Mihály összeszólalkozott egy szolgálaton kívüli hivatalos személlyel. A vita során a korábbi birkózó megütötte a meg nem nevezett személyt – tudta meg a Bors, hozzátéve, az ügyben nyomozás indult.

„A karcagi kapitányság testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárásban vizsgálja az eset körülményeit. A folyamatban lévő nyomozással kapcsolatban bővebb információval nem tudunk szolgálni” – közölte a rendőrség.

A napilap megkereste Deák-Bárdost is, aki jelezte, nem szeretne nyilatkozni az eset kapcsán, ám nem cáfolta a Bors értesülését.

Bors, hozzátéve, az ügyben nyomozás indult.

„A karcagi kapitányság testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárásban vizsgálja az eset körülményeit. A folyamatban lévő nyomozással kapcsolatban bővebb információval nem tudunk szolgálni” – közölte a rendőrség.

A napilap megkereste Deák-Bárdost is, aki jelezte, nem szeretne nyilatkozni az eset kapcsán, ám nem cáfolta a Bors értesülését.

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
2026.09.25. 12:07

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Jelentkezett Buzsáky Ákos – félreértés miatt hitték eltűntnek

Magyar válogatott
2026.08.28. 08:52

Volt angliai csapattársa szerint Buzsáky Ákos jól van

Magyar válogatott
2026.08.27. 14:37