Evezés: 125. születésnapját ünnepelte a szövetség

MTI MTIMTI MTI
2018.12.01. 22:08
A Magyar Evezős Szövetség impozáns helyen, a Magyar Nemzeti Galéria Kupolatermében ünnepelte alapításának 125. évfordulóját szombaton.

A szövetség tájékoztatása szerint a gálavacsorán – amelyre 180 fő kapott meghívót – a magyar evezés egykori, illetve jelenlegi képviselői vettek részt, támogatók és partnerek társaságában.

A születésnap alkalmából elismerésben részesítették a sportágban kiemelkedő nemzetközi eredményeket elért, világ- vagy Európa-bajnok, illetve olimpiai érmes magyar versenyzőket, valamint edzőiket, továbbá átadták az edzői életműdíjakat is.

Pető Tibor, aki nemcsak a szövetség elnökeként, hanem sportági világbajnokként is szerepet kapott az eseményen, az MTI-nek elmondta:

„Ilyen alkalom során illik megemlékeznünk az elért eredményeinkről, valamint kijelölni az elkövetkezendő évek, évtizedeket feladatait annak reményében, hogy a jövő hasonlóan sikeres, vagy még eredményesebb legyen.”

Legfrissebb hírek

Evezős-vk: a magyarok közül Pétervári-Molnár Bendegúz végzett a legelőkelőbb helyen Luzernben

Egyéb egyéni
Tegnap, 15:42

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
Tegnap, 4:30

Elképesztő látvány, norvég megszállás: ezrek eveznek a Times Square-en – videó

Foci vb 2026
2026.06.22. 09:48

Evezés: vegyes érzések az U19-es Eb után

Utánpótlássport
2026.05.27. 09:05

Evezés: ötödik helyek az U19-es Európa-bajnokságról

Utánpótlássport
2026.05.24. 19:30

Evezés: nyolc magyar indulóval kezdődik az U19-es Eb

Utánpótlássport
2026.05.22. 09:06

Los Angeles 2028: mindkét evezős számban indulna Pétervári-Molnár Bendegúz

Egyéb egyéni
2026.04.21. 12:30

Az evezés szabadsága – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.04.20. 23:45
Ezek is érdekelhetik