Asztalitenisz: búcsúztak a magyarok férfi egyesben

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2019.01.15. 22:32
null
Ecseki Nándornak sem jött össze a főtáblára jutás Budapesten (Fotó: Tumbász Hédi)
Minden magyar férfi játékos kiesett az egyes selejtezőjében a BOK-csarnokban kedden megkezdődött asztalitenisz World Tour-versenyen.

 

A tíz érdekelt közül négy „élte túl” a nyitó fordulót, de a második körben mindannyiukra erősebb ellenfél várt, a világranglistán 118. Ecseki Nándorra a francia Alexandre Robinot (95.), Lakatos Tamásra (130.) a román Ovidiu Ionescu (44.), Szudi Ádámra (158.) a kínai Csou Jü (61.), a korábban bravúrral továbblépő, mindössze 16 éves András Csabára (1002.) pedig a kazah Kirill Geraszimenko (43.).

Ezúttal egyiküknek sem sikerült borítani a papírformát, csak Lakatos tudott egy szettet nyerni, így mind a négyen búcsúztak, azaz ennek a számnak a selejtezőjében már nincs hazai versenyző. A 32-es főtáblára jutáshoz négy győzelemre lett volna szükség.

A nőknél Pergel Szandra és Nagyváradi Mercédesz szerdán folytatja szereplését az egyes selejtezőjében.

Egyesben Majoros Bence, valamint Póta Georgina és Madarász Dóra, párosban pedig az Ecseki Nándor, Szudi Ádám, a Póta, Matilda Ekholm és a Szudi, Pergel kettős alanyi jogon főtáblás.

A vasárnapig tartó budapesti viadalon négy kontinens 51 országának csaknem 400 asztaliteniszezője lép asztalhoz, az összdíjazás 170 ezer dollár (47.6 millió forint).

A döntőket szombaton és vasárnap rendezik.

ASZTALITENISZ WORLD TOUR, BUDAPEST
FÉRFI EGYES, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ

Alexandre Robinot (francia)–Ecseki Nándor 4:0
Ovidiu Ionescu (román)–Lakatos Tamás 4:1
Csou Jü (kínai)–Szudi Ádám 4:0
Kirill Geraszimenko (kazah)–András Csaba 4:0

KORÁBBAN, 1. FORDULÓ
Ecseki–David Serdaroglu (osztrák) 4:3
Lakatos–Christian Friedrich (osztrák) 4:1
Szudi–David McBeath (angol) 4:3
András–Alexander Valuch (szlovák) 4:0
Li Csia-seng (tajvani)–Nagy Krisztián 4:2
Alekszandar Karakasevics (szerb)–Juhász Patrik 4:0
David Reitspies (cseh)–Kovács Sebestyén 4:0
Tomás Polansky (cseh)–Both Olivér 4:0
Vildan Gagyijev (orosz)–Timafalvi Gergő 4:0
Paul Drinkhall (angol)–Do Phuong Nam 4:0

NŐI EGYES, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
Pergel Szandra–Ekaterini Toliu (görög) 4:1
Nagyváradi Mercédesz–Rachel Moret (svájci) – játék nélkül
Xuan Zhang (spanyol)–Fehér Orsolya 4:0
Nina Mittelham (német)–Bálint Bernadett 4:0
Madhurika Patkar (indiai)–Hartbrich Leonie 4:2
Barbora Balázová (szlovák)–Harasztovich Fanni 4:0
Lily Zhang (amerikai)–Imre Leila 4:1
Csang Zsuj (kínai)–Ambrus Krisztina 4:0

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:56
Ezek is érdekelhetik