Balatoni légi parádé? – Deák Zsigmond jegyzete

2019.02.20. 23:41

Ha a sportrepülés szerelmeseit megkérdeznénk, legyen-e Red Bull Air Race Magyarországon, azt mondanák, legyen. Ha azokat kérdeznénk meg, akiket zavart az esemény zajszennyezése és közlekedésbénító hatása Budapest szívében, ők azt mondanák, ne legyen. A releváns kérdés szerencsére nem is ez, hiszen a fővárosi vezetők február eleji tiltó döntése – ezúttal inkább az utóbbi célcsoport érdekeit figyelembe véve – értelemszerűen csak a fővárosra vonatkozik, egyébként pedig kormánygarancia van arra, hogy 2020-ig lesz hazai futam.

A szerződést a Hungaroring Zrt. és a jogtulajdonos írta alá, tehát most nekik kellene egy másik, idegenforgalmilag szintén kiaknázható és kiaknázandó helyszínt találni, ahol a mérleg pozitív serpenyőjét Budapesttel ellentétben több minden húzza le, mint a negatívat. A turistákat pedig a főváros mellett köztudomásúlag leginkább a Balaton vonzza. A Parlament és a Duna vagy a tihanyi apátság, esetleg a Badacsony mint csodás háttér, előtérben a magyar tenger csillogó víztükrével az országimázs szempontjából szinte mindegy; ez is, az is fantasztikus és közönségcsalogató. Keszthely és Zamárdi már be is jelentkezett potenciális helyszínként, megérezvén az eseményben rejlő reklámlehetőséget, errefelé pedig a szállodai szobákban és egyéb infrastruktúrában sincs hiány.

Talán nem sértem meg a hazánkban 2003 óta tucatnyi alkalommal vendégeskedő sportrepülőfutam szervezőit és pilótáit, hogy ennyit időzöm a kulisszák témájánál. E viadal értéke főképp a látványosságában megragadható – Besenyei Péter kiválása óta kevés honfitársunk tudna egy résztvevőt is megnevezni –, márpedig ehhez a környezet adja a legtöbbet. Az idei Air Race-sorozat február második hétvégéjén indult Abu-Dzabiban (nyert a japán Muroja Josihide), az esemény honlapja szerint a következő egy még ismeretlen európai házigazda, utána megy a légi karaván Oroszországba, a tatárföldi Kazanyba, majd érkezik Magyarországra. Ezt követően a japán Csiba, egy újabb, később kijelölendő ázsiai helyszín és az amerikai Indianapolis jön, végül Szaúd-Arábia zárja sort. Fogalmam sincs, a „bizonytalan” futamok hol lesznek, de abban biztos vagyok, hogy sokkal szebb helyen nem, mint akár Budapesten, akár a Balatonon.

2020-ig kell és lehet magyarországi megoldást találni, s legfeljebb utána vetődhet fel újra a kezdésnek feltett kérdés, amely azonban könnyen költőivé alakulhat, ha az új hazai helyszín beválik.

Legfrissebb hírek

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
18 órája

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
2026.06.28. 23:54

Zöld-foki ragyogás – Somogyi Zsolt jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:51

Potyognak rendesen – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:56

Visszatért a zseni – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 00:05

A bakelit varázsa – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.24. 23:21

Szertefoszlott szkepticizmus – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 23:12

Pótcselekvés – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.21. 23:58
Ezek is érdekelhetik