Öttusa-vk: bronzérmes a magyar páros vegyes váltóban

2019.03.03. 19:18
Bronzérmet nyert a Réti Kamilla, Szabó Illés páros vegyes váltóban az öttusázók idei első világkupaversenyén, Kairóban.

A magyarok a 2x100 méteres úszást 2:05.30 perc alatt teljesítették, ezzel kilencedikek voltak a 12 duót felvonultató mezőnyben, vívásban viszont 26 győzelemmel és 18 vereséggel holtversenyben a második legjobb eredményt érték el, így a lovaglást már a második pozícióból kezdhették meg. A harmadik szám nem sikerült jól nekik, a lehetséges 300-ból csak 262 pontot szereztek, ezzel hatodikak lettek és összesítésben visszacsúsztak a harmadik helyre. A kombinált versenyben viszont – melyben a váltótagoknak 2x800 métert kellett futniuk és kétszer lőniük – meg tudták őrizni pozíciójukat. Ebben a számban az ötödik legjobb eredményt érték el 11:44 perccel.

Pénteken a női versenyben a legjobb magyar, Kovács Sarolta ugyancsak bronzérmet nyert, de döntős volt Földházi Zsófia és Alekszejev Tamara is, míg a férfiak szombati fináléjába nem jutott be magyar öttusázó.

A vk-sorozatban még lesz viadal Szófiában, Székesfehérváron és Kladnóban, a június végi, tokiói döntőben pedig már kiosztják az első olimpiai kvótákat. Elsőként a finálé két győztese szerez tokiói részvételi jogot.

ÖTTUSA-VK
VEGYES VÁLTÓ

1. Egyiptom (Hajdi Morszi, Ahmed Elgendi) 1432 pont
2. Csehország (Eliska Pribylová, Ondrej Polivka) 1396
3. Magyarország (Réti Kamilla, Szabó Illés) 1383

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
2026.09.04. 13:12

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
2026.09.04. 11:33

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
2026.09.02. 08:31

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01

Öttusa: fantasztikus világbajnoki aranyérem Guzi Blankától – 34 mp-et dolgozott le a kombinált számban!

Egyéb egyéni
2026.08.30. 12:11

Öttusa-vb: 24 év után cseh siker, Koleszár Mihály 8., Szép Balázs 12. lett

Egyéb egyéni
2026.08.30. 10:15

Öttusa-vb: Szép Balázs is döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 12:23

Öttusa-vb: Koleszár Mihály döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 09:30