Torna Eb: francia siker női egyéni összetettben

MTI MTIMTI MTI
2019.04.12. 20:36
A francia Melanie de Jesus dos Santos nyerte a nők egyéni összetett döntőjét a szczecini torna Európa-bajnokság pénteki versenynapján.

Az előző, két évvel ezelőtti egyéni kontinensviadalon a francia versenyző bronzérmes lett az ezúttal második helyezett brit Elissa Downie, valamint a sérülés miatt hiányzó Kovács Zsófia mögött.

A lengyel városban a magyar színeket Fehér Nóra képviselte a fináléban, aki a 19. helyen végzett, vagyis öt ellenfelét előzte meg. A magyar szövetség beszámolója szerint a Győri AC sportolója rosszul kezdett, mivel leesett a gerendáról, majd a felemáskorláton volt egy kisebb ütemvesztése, ám ezt követően hozta a tőle megszokott stabil versenyzést.

„Csütörtökön jobban sikerült a ráhangolódás a versenyre, most talán túlságosan nyugodt voltam. Rögtön az első szeren, gerendán rontottam, amit nagyon sajnálok, de úgy érzem, utána sikerült a tőlem elvárt szintet hoznom. Azonnal töröltem a fejemből a rontást, és csak a következő szerre koncentráltam” – nyilatkozta Fehér Nóra.

Hozzátette, összességében jónak értékeli a finálés szereplését, illetve azt, hogy két egymás utáni versenynapon jól teljesített.

TORNA EB
NŐI EGYÉNI ÖSSZETETT, DÖNTŐ

1. Melanie de Jesus dos Santos (Franciaország) 55.433 pont
2. Elissa Downie (Nagy-Britannia) 55.365
3. Anzselina Melnyikova (Oroszország) 55.065
...19. Fehér Nóra 49.765

Legfrissebb hírek

Két évre eltiltották a legjobb román tornásznőt

Torna
2026.11.05. 19:03

Anyaként újra a világ élvonalában – Alice Kinsella brit tornatörténelmet írt

Torna
2026.10.30. 14:47

Torna-vb: Kajlia Nemur megvédte címét felemáskorláton

Torna
2026.10.24. 18:21

Kertész Alice: Ha kint maradok, éhen halnak a szüleim

Képes Sport
2026.10.23. 11:35

Torna-vb: húsz év után győzött ismét Kína a női csapatversenyben

Torna
2026.10.21. 22:17

Torna-vb: a címvédő japánok nyerték a férfi csapatversenyt

Torna
2026.10.21. 08:59

Mayer Gréta: irány a döntő!

Torna
2026.10.20. 06:57

Torna-vb: kár a rontásokért…

Egyéb egyéni
2026.10.17. 20:02