Öttusa-vk: három magyar a döntőben a fehérvári viadalon
A 100 részvevővel rendezett csütörtöki selejtezőben – akárcsak egy nappal korábban, a nőkében – három csoportban zajlottak a küzdelmek a kosárlabda-szövetség edzőcsarnokában, a városi uszodában és a Bregyó-közi Atlétikai Centrumban. Mindegyikből az első tíz hely ért automatikusan finálét, a maradék hat helyet pedig a megszerzett pontszámok alapján töltötték fel. Az A-ban először vívtak, azután úsztak, a B-ben és a C-ben pedig fordított volt a sorrend a lövészetekkel kombinált futás előtt.
A döntős szereplést, a legjobb 36 közé jutást a 12 hazai versenyző közül hárman harcolták ki, nyolcadik lett a C-csoportban Marosi Ádám és egyformán tizedik az A-ban, illetve a B-ben Demeter Bence és Málits István. Kasza Róbert, aki sérülés miatt gyakorlatilag kihagyta a tavalyi évet, és most tért vissza a vk-sorozatba, a kombinált szám harmadik körében kiállt, mert – mint azt Martinek János szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta – „összeugrott a vádlija”.
„Tőle még nem lehetett várni, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújt, és amikor érezte a fájdalmat, elővigyázatosságból megállt, nehogy rásérüljön” – tette hozzá.
Pénteken a női, szombaton a férfidöntőt rendezik, vasárnap pedig a vegyes váltóval ér véget a verseny. Az idei első világkupa-fordulón, Kairóban bronzérmet nyert Kovács Sarolta, illetve a Réti Kamilla, Szabó Illés páros vegyes váltóban, a második állomáson, Szófiában viszont a fiatalokból álló magyar küldöttség dobogós helyezés nélkül maradt.
A székesfehérvári viadal után három héttel Prágában találkozik a nemzetközi mezőny, majd a sorozat döntőjét június végén rendezik Tokióban. Az ottani női és férfi győztes olimpiai kvótát szerez.

100 éve született Benedek Ferenc

Az ifjúsági öttusázóknál újra szólhat az orosz himnusz

Az öttusázó Guzi Blanka élvezi a hóban futást

Los Angelesben edzőtáborozik az öttusa-válogatott




