CAS: felfüggesztették Vitalij Mutko olimpiai kitiltását

Vágólapra másolva!
2019.07.11. 14:23
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) felfüggesztette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2017-es döntését, amely minden ötkarikás eseményről kitiltotta Vitalij Mutko korábbi orosz sportminisztert.

A CAS csütörtöki tájékoztatása szerint a ma már miniszterelnök-helyettesként dolgozó politikus nem sportolóként, edzőként vagy a hivatalos delegáció tagjaként vett részt a 2014-es, szocsi téli játékokon, ezért érvénytelen a kizárása.

Mutko reakciójában közölte, elégedett a CAS ítéletével.

A NOB végrehajtó bizottsága 2017. december 5-én döntött úgy, hogy a példátlan, szisztematikus doppingolás miatt kizárja Oroszországot a 2018-as pjongcsangi téli olimpiáról, és egyben kitiltja Mutkót minden olimpiai rendezvényről.

Az orosz doppingbotrány miatt a politikus – aki a 2014-es szocsi olimpia alatt sportminiszter volt – nyomás alá került a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség részéről is. Ennek folyományaként előbb hat hónapra átadta az orosz futballszövetség vezetését Alekszandr Alajev főigazgatónak, majd lemondott a 2018-as, oroszországi világbajnokság szervezőbizottságának elnöki posztjáról.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
22 perce

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
18 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
2025.09.12. 16:56

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46
Ezek is érdekelhetik