Lovassport-vb: két német, egy román arany Mezőhegyesen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.08. 19:41
Két kategóriában német, egyben pedig román sikerrel zárult a fiatal fogatlovak vasárnap befejeződő világbajnoksága Mezőhegyesen.

Magyar dobogós helyezések is születtek: a legfiatalabb, ötéves lovaknál a román győztes és a cseh ezüstérmes mögött a Papp János által hajtott nóniusz, Adél lett a harmadik. A hatévesek között az ezüstérem a lengyelekhez, a bronz az osztrákokhoz került, míg a hétéveseknél másodikként egy cseh, harmadikként pedig a szintén Papp János hajtotta másik nóniusz, Vezér végzett.

Az eseményt sorozatban ötödször rendezték Mezőhegyesen, ezúttal 11 nemzet 31 lova mérte össze a tudását.

Más szakágakban a fiatal lovak vb-je már régóta létezik és nagy a presztízse, ugyanakkor fogathajtásban csak negyedszer írta ki a nemzetközi szövetség (FEI). A fiatal lovak vb-jét a többi szakágban állandó helyszínen rendezik, Mezőhegyes 2019-ig kapta meg a házigazda szerepét.

Legfrissebb hírek

Az ötödik helyen végzett a magyar csapat a négyesfogathajtó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.09.07. 18:21

Négyesfogathajtó Eb: a maratonhajtás után negyedik helyen a magyar csapat

Egyéb egyéni
2025.09.06. 21:30

Hétvégén nemzetközi sztárparádé a százéves Kincsem Parkban, Nikola Jokics versenylovai is futnak

Egyéb egyéni
2025.09.02. 16:20

Lázár Vilmos: sikerrel pályáztuk meg a 2027-es kettesfogathajtó-világbajnokság megrendezését

Egyéb egyéni
2025.08.28. 15:14

Hölle Martin: Pont a vébére érett be az előző két év munkája

Egyéb egyéni
2025.08.28. 07:07

Kettesfogathajtó-vb: Hölle Martin és a magyar csapat megvédte címét

Egyéb egyéni
2025.08.24. 17:19

Kettesfogathajtó-vb: a címvédő Hölle Martin nyerte a díjhajtást

Egyéb egyéni
2025.08.22. 19:35

Lovassport: címvédés a cél a kettesfogathajtó vb-n

Egyéb egyéni
2025.08.13. 12:35
Ezek is érdekelhetik