Ajánló: Parti András a negyedik olimpiáját akarja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.01.14. 17:58
A háromszoros hegyikerékpáros-olimpikon úgy döntött, kiharcolja részvételét a tokiói játékokra, s a szakág fiataljai sem tántorítják el céljától. Az edzőtáborban értük el telefonon.

„Miután a legnagyobb támogatónk tavaly kiszállt, kérdésessé vált az olimpiai indulás. Nehéz időszak következett, mert a felkészülés és versenyzés mellett azzal is foglalkoznunk kellett, hogy új szponzort találjunk, amely biztos anyagi hátteret teremt a nyugodt és eredményes versenyzéshez.Többször is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom, mondván, túl öreg vagyok már ehhez. Fizikailag nem, inkább lelkileg viseltem nehezebben a bizonytalan helyzetet, sőt néha meglehetősen kiábrándítónak érzem, hogy miközben a negyedik olimpiai részvételemért küzdök, sok energiám megy el arra, hogy megteremtsem hozzá a megfelelő hátteret. Úgy gondoltam, három olimpiával a hátam mögött könnyebb dolgom lesz, de tévedtem.”

A teljes interjút elolvashatja acsupasport.huweboldalon.

Legfrissebb hírek

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
2026.09.22. 07:25

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2026.09.05. 07:20

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23

Sokat kivett belőle a meleg, de így is győzött a rövidített Desedán

Csupasport
2026.08.29. 07:30