Tiltott robbanószer – Szabó Gábor jegyzete

2020.01.06. 22:50

Leleplező cikkek robbanásakor – politikai-közéleti eseményeken edződve – reflexszerűen feltételezzük, lehet oka, hogy éppen akkor csapják ki az asztalra az aduászt. Mint most az ARD, amely dokumentumfilmjében bizonyítékokat felmutatva tárja a világ elé, hogy az Aján Tamás elnök vezette Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) korrupt, éveken át eltussolta a doppingolást, a Magyar Antidopping Csoport munkatársai pedig lefizethetők.

Az egyszemélyi irányítással, zárt rendszer felépítésével visszatérően megvádolt Aján kapcsán óhatatlanul eszünkbe jutnak az őt ért támadások, az IWF éppen aktuális belső ellenzékének kísérletei a leváltására. Decemberben volt 19 éve, hogy elnöknek választották, az első próbálkozás a megfúrására éppen a hazai szövetséghez köthető: a 2004-es athéni doppingbalhé után az MSSZ néhai elnöke, Dolovai Tamás őt vádolta meg a magyarok lebuktatásával (a lehetséges miértekre most nem térnénk ki), és mintegy válaszlépésként az MSSZ nem jelölte az IWF élére a 2005-ös tisztújításra (holott a nemzeti szervezet ajánlása szükséges volt, hogy valakit egyáltalán felvegyenek a listára). Az elnök gyorsan elvágta a gordiuszi csomót, könnyed utólagos szabályváltoztatást megszavaztatva elérte, hogy ez a feltétel ne legyen feltétel...

Ellentmondó nyilatkozatai miatt ugyan 2005 őszén meg kellett válnia MOB-főtitkári tisztségétől, ám az általa uralt nemzetközi terepen minden harcát sikerrel vívta meg. Az ARD filmjében nem véletlenül nyilatkozik két régi ellenfele, a német szövetség elnöke, Christian Baumgartner és az európai szervezet első embere, Antonio Urso. Utóbbi a 2013-as és a 2017-es választáson is jelöltette magát, sőt három éve a hatból ő maradt egyedüli kihívónak. Ez volt a magyar sportdiplomata legszorosabb ütközete, 86:61-re győzött a vezető európai országok többségének támogatását hiába elnyerő rivális ellen.

Aján Tamás vasárnap lesz 81 éves, de nem hisszük, hogy csak a születésnapját szerették volna elrontani. A dopping árnyékában végzett munkát már-már megszokó elnök időzített, tiltott szerekkel teletömött bombán ül tizenkilenc éve, amely igen nehezen akar felrobbanni. Most viszont bekövetkezhet a végzetes detonáció, amely – váratlan mellékzöngeként – akár a MACS-ot is bedöntheti.

Legfrissebb hírek

Nincs itt titok – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
7 órája

Kicsik és nagyok – Bobory Balázs jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.30. 23:28

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.29. 23:06

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
2026.06.28. 23:54

Zöld-foki ragyogás – Somogyi Zsolt jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:51

Potyognak rendesen – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:56

Visszatért a zseni – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 00:05

A bakelit varázsa – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.24. 23:21
Ezek is érdekelhetik