USA: 215 milliót fizetne a tornaszövetség a Nassar-ügy áldozatainak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.01.31. 11:22
null
Larry Nassar korábban 175 év börtönbüntetést kapott (Fotó: AFP)
Az Egyesült Államok Torna Szövetsége (USAG) 215 millió dolláros kártérítést adhat a Larry Nassar által korábban molesztált áldozatoknak – írja az ESPN.

 

Az USAG csütörtökön azzal a tervvel állt elő, hogy 215 millió amerikai dollárt (körülbelül 63 milliárd forint) fizetne ki a szexuális zaklatási botrány károsultjainak.

A dokumentum szerint ez az összeg elegendő lenne ahhoz, hogy a szövetség véget vessen a jogi csatározásoknak a korábban bántalmazott sportolókkal.

Az utóbbi években sportolók százai jelentkeztek a szövetségnél, hogy Nassar molesztálta őket. Köztük volt Simone Biles négyszeres olimpiai bajnok is.

Li Li Leung, az USAG elnöke csütörtökön az AP hírügynökségnek elmondta, valós, érdemi konszenzusra törekszenek a károsultakkal. A 215 millió dollárról annyit mondott, ez az az összeg, amit a biztosító jelen pillanatban kifizetne.

Az áldozatok most szavazhatnak, hogy elfogadják-e az ajánlatot vagy sem. Ha átmegy a kezdeményezés, a bíróság dönt majd arról, hogyan osztják el az összeget.

Nassar, az amerikai tornászválogatott korábbi orvosa 175 évet, azaz gyakorlatilag életfogytig tartó börtönbüntetést kapott, mivel 1998 és 2015 között 265 tinédzsert, illetve fiatal nőt, olimpiai érmeseket molesztált. Az áldozatok közül sokan az USAG felelősségét is felvetették az ügyben, miután szerintük a szervezet nem tett meg minden tőle telhetőt a panaszok kivizsgálására, illetve a visszaélések megakadályozására.

Legfrissebb hírek

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
2026.09.23. 08:51

Torna-vk: Mayer Gréta gerendán ötödik, talajon nyolcadik lett

Torna
2026.09.20. 20:26

Mayer Gréta nyerte az ugrást a szombathelyi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.09.19. 20:17

Sorozatban ötödször lett aranyérmes az Egyesült Államok a női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.09.13. 22:12

Torna: Gál Kristófnak jól sikerült a formaidőzítés az ifjúsági Eb-re

Utánpótlássport
2026.09.03. 20:17

Torna-vk: kétszeres olimpiai bajnok világsztár érkezik Szombathelyre

Torna
2026.09.02. 11:04

51 évesen a 18. világbajnokságára készül az üzbég tornásznő, Okszana Csuszovityina

Torna
2026.08.27. 10:23

Torna: Gál 16., Akinduro 17. lett az összetett döntőben az ifi Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.23. 12:38