Dopping: Oroszország több mint egymillió dollárt fizetett kötelező hozzájárulásként

MTI MTIMTI MTI
2020.03.27. 16:48
Oroszország befizette több mint egymillió dollár összegű 2020-as kötelező hozzájárulását a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA) – tudatta a WADA sajtószolgálata.

A WADA – amelynek költségvetését fele-fele részben állják a kormányok és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság – a legnagyobb hozzájárulást az Egyesült Államoktól és Kanadától kapja: előbbi (az orosz hírügynökség közlése szerint) 2 millió 715 ezer, utóbbi pedig csaknem 1.36 millió dollárt fizetett be erre az esztendőre.

Oroszország azonban őket is „lekörözheti” attól függően, mikor és hogyan dönt a lausanne-i Sportdöntőbíróság (CAS) a WADA és az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) közötti perlekedésben. Ha a WADA követelése érvényesül, Oroszországnak még körülbelül kétmillió dollárt kell utalnia azoknak a költségeknek a kiegyenlítésére, amelyek a moszkvai doppingellenőrző laborral kapcsolatosan merültek fel.

A WADA végrehajtó bizottsága december 9-én határozott úgy, hogy megfosztja a RUSADA-t a megfelelési státusztól, s hozott olyan – az oroszok által megfellebbezett – döntést, amelynek értelmében az ország sportolói a nemzeti válogatott tagjaként négy évig nem vehetnek részt jelentős nemzetközi versenyeken, így a tokiói olimpián sem. A WADA bizonyítottnak látta, hogy manipulálták a RUSADA moszkvai laboratóriumának eredményeit. A büntetést kiváltó ügyet a moszkvai laboratórium – hosszas huzavona után – januárban átadott adatbázisának átvizsgálását követően robbantotta ki a nemzetközi ügynökség.

A labor működését és a RUSADA-t még 2015 végén függesztették fel, miután a WADA az év novemberében nyilvánosságra hozott vizsgálati jelentésében megállapította, hogy Oroszországban átfogó doppingolás zajlott. Egy évvel később a WADA által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság arra a következtetésre jutott, hogy Oroszországban a doppingot állami támogatással, rendszerszintűen alkalmazták.

Legfrissebb hírek

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55

Coe: Rendezni kell az orosz atléták elleni szankciók ügyét

Atlétika
2026.09.13. 14:43

Orosz szálak és FIFA-védelem: sikkasztási botrányba keveredett a korábbi sztárcsatár, Samuel Eto’o

Minden más foci
2026.09.11. 16:20

Kamila Valijeva továbbra sem kap semleges státuszt, így nem versenyezhet

Egyéb egyéni
2026.09.10. 18:26

Félezer potenciális szabálysértés áll a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség jelentésében

Egyéb egyéni
2026.09.08. 15:00

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11

Napokon belül kiderül, melyik magyar válogatott atlétára vár doppingvétség miatti eljárás

Atlétika
2026.08.25. 13:33