Kick-box: elmarad a májusi budapesti világkupa

MTI MTIMTI MTI
2020.03.16. 12:48
A koronavírus-járvány miatt az idén nem rendezik meg a hagyományos budapesti kick-box világkupát, amelyre május 8–10-én került volna sor a BOK-csarnokban.

„Felelősséggel nem lehet vállalni a világkupa megrendezését, garantálni a résztvevők egészségét és biztonságát” – jelentette ki Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség (MKBSZ) elnöke. „A döntést azután hoztuk meg, hogy a helyzet az elmúlt napokban jelentősen súlyosbodott, valamint másik három külföldi világkupának is bejelentették az elmaradását.”„Felelősséggel nem lehet vállalni a világkupa megrendezését, garantálni a résztvevők egészségét és biztonságát” – jelentette ki Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség (MKBSZ) elnöke. „A döntést azután hoztuk meg, hogy a helyzet az elmúlt napokban jelentősen súlyosbodott, valamint másik három külföldi világkupának is bejelentették az elmaradását.”

A sportvezető hozzátette: gondolkoztak az őszre halasztásban, ám miután a WAKO világszervezet versenyrendszerében gyakorlatilag az év első felének világkupái jelentik a vb-kre, illetve Eb-kre való felkészülést, egy későbbi budapesti verseny elvesztené a fő funkcióját.

Galambos Péter arról is beszámolt, hogy a következő időszakban a Magyar Kick-box Szakszövetséghez tartozó sportolókat érintő versenyek itthon és külföldön egyformán elmaradnak.

Legfrissebb hírek

A 31. Magyar Kick-box Világkupa ismét a magyarok erejét bizonyította

Egyéb egyéni
18 órája

Magyarország vezeti az éremtáblázatot a budapesti kick-box vk-verseny második napja után

Egyéb egyéni
2026.08.29. 20:59

Magyar csapatarany pointfightingban a kick-box-vk nyitó napján

Egyéb egyéni
2026.08.28. 21:20

A világ egyik legrangosabb kick-box vk-versenyét rendezik a hétvégén Budapesten

Egyéb egyéni
2026.08.26. 09:08

A kick-box három szakága is ott lesz az Európai Játékokon

Egyéb egyéni
2026.07.25. 12:29

Zsiga Melinda: Nem vagyok az a feladós típus

Egyéb egyéni
2026.06.19. 13:51

Juhász Gábor lett a kick-box szövetség új elnöke

Egyéb egyéni
2026.06.03. 15:09

Kick-box vk: a tíz magyar aranyból négyet Bumba Mason szerzett

Egyéb egyéni
2026.05.18. 12:08