Rendezői balsors – Deák Zsigmond jegyzete

Egyik kedves kollégám találóan jegyezte meg a napokban, hogy ennyi üres lelátó még sosem jelent meg a Nemzeti Sportban, mint mostanság. S valóban, nyugodtan mondhatjuk, a koronavírus-járványnál is jóval gyorsabban terjed a különböző sportesemények zárt kapussá minősítése, esetleg elhalasztása vagy törlése. Az előző napok „termését” csak azért nem közöljük, mert e helyütt nincs rá terjedelem, s akkor még csak szerdára várhatjuk a vonatkozó magyarországi intézkedések hivatalos bejelentését.

Ne legyenek kételyeink, hazánk sem tudja magát kivonni a történések alól, a gazdasági válságokhoz, az olajárrobbanáshoz hasonlóan ez is begyűrűzik a határon belülre. Az afrikai Száhel-övezet országainak nyilván ez kisebb érvágás, hiszen ott az embereknek szó szerint a lét a tét, s még sosem láttak közelről, házigazdaként rangos nemzetközi sporteseményt. Ám nálunk, ahol kiemelt az ágazat, s reneszánszát éli a rendezési kedv és lehetőség, annál nagyobb a gond a világversenyek „korlátozásával”. Azért fogalmazok így, mert minden egyes viadal esete más, az egyiket el lehet halasztani, a másiknál a zárt kapu csak néhány száz nézőnek fáj, de alapvetően ezek ellenkezője az igaz: felborul a versenynaptár, és sokan lennének, lettek volna kíváncsiak a sportpályákon történtekre.

Őszintén szólva ez fáj a legjobban, a közösségi élmény elvesztése. Nyilván lehet streamen vagy tévén követni a küzdelmeket (ameddig a stábokat, az újságírókat beengedik, vagy odamennek egyáltalán...), ám ott lenni, együtt örülni, együtt bánkódni, együtt szurkolni, nos, arra elveszik az esély. Nekünk, magyaroknak fontos a sport, fontosak a sportolóink, amint ez sportágtól függetlenül gyakorlatilag minden egyes hazai világversenyen kiderül. Ezúttal viszont jön valami, aminek a hatása felülírja közös vágyainkat, álmainkat, magunknak megteremtett lehetőségeinket.

Ha már a közösség: nem csak a sport jár rosszul, a nemzeti ünnepi megemlékezéseket már le kellett fújni, sorra maradnak el a kulturális események is, a környezetünkben bezártak az iskolák, mi meg „félünk és virulunk” a zárt ajtók mögött... Persze, csak egészség legyen, meg egyelőre az olajárak is lefelé mennek, mondhatjuk keserédesen, ám az már most jól látható, hogy a koronavírus-járvány egyik fő kárvallottja a világ sportja. S akkor még nem beszéltünk a labdarúgó Európa-bajnokság, valamint a tokiói olimpia sorsáról...