Vivicittá: a koronavírus miatt elhalasztják a városvédő futást

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.13. 15:25
A rendező Budapest Sportiroda (BSI) a koronavírus-járvány miatt elhalasztja az április 4-5-re tervezett Vivicittá városvédő futást.

„A Magyar Kormány által kihirdetett veszélyhelyzet határozatai között betiltottak minden 500 fő feletti szabadtéri rendezvényt. Ez az intézkedés természetesen érinti a tavasz legnagyobb létszámú szabadidősport eseményét, a 35. Telekom Vivicittá Városvédő Futást és a hozzá kapcsolódó Fuss Velünk! Expót is. Az eseményt a szervező BSI új időpontra helyezi át. Az új dátum véglegesítése után erről tájékoztatja a közvéleményt” – áll a BSI közleményében.„A Magyar Kormány által kihirdetett veszélyhelyzet határozatai között betiltottak minden 500 fő feletti szabadtéri rendezvényt. Ez az intézkedés természetesen érinti a tavasz legnagyobb létszámú szabadidősport eseményét, a 35. Telekom Vivicittá Városvédő Futást és a hozzá kapcsolódó Fuss Velünk! Expót is. Az eseményt a szervező BSI új időpontra helyezi át. Az új dátum véglegesítése után erről tájékoztatja a közvéleményt” – áll a BSI közleményében.

A BSI jelezte, a már benevezett résztvevőknek jelenleg nincs további teendőjük, a korábban leadott nevezések az új időpontra is érvényesek.

A tavalyi Vivicittá részvételi rekordot hozott, a kétnapos eseményre 31 293-an neveztek.

A BSI májustól tervezett további eseményeinek időpontjai egyelőre változatlanok.

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik