Asztalitenisz: legalább 10-12 éve nem volt ilyenre példa

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2020.04.20. 10:39
null
Ecseki Nándor szervafogadásra készen: a gumik és az autó mellett az adogatógép és a pingpongasztal is elfér
A garázsban felállított asztalon készül a visszatérésre a márciusi országos bajnokságon párosban aranyérmet, egyesben bronzérmet szerző Ecseki Nándor, aki Franciaországban folytathatja pályafutását, de a megállapodásra csak a járvány után kerülhet sor.

Arról egyelőre nincs hír, hogy férfi válogatott asztaliteniszezőink mikor kezdhetik el a közös edzéseket, ám ez nem jelenti azt, hogy legalább egyénileg ne próbálnák karbantartani magukat. A nyírbátori sportcsarnokba beköltöző Majoros Bence és Szudi Ádám az önkéntes karantén szabályait betartva közösen edzett, s úgy tűnik, Szudi állandó párospartnere, Ecseki Nándor sem szeretne sokáig kiesni a ritmusból.

„Egy ideje már itthon vagyok Szolnokon, s erre az időre a garázsunkat átalakítottuk edzőteremmé – újságolta a 23 éves, balkezes játékos. – A szövetségtől kaptam egy adogatógépet, ennek is nagy hasznát veszem. Nem állítom, hogy ez ideális megoldás, de a jelen körülmények között ennél jobbat nehéz lenne kitalálni.”

AZ ELMARADT FILMEK
Ecseki Nándornak is váratlanul sok a szabadideje, ez arra is jó, hogy olyasmivel is foglalkozhat, amivel a megszokott életritmusában kevésbé: sokkal többet van a családjával, a nővérével és annak kisgyerekével is rendszeresebben tud találkozni, s most néhány elmaradt filmet és könyvet is megnézhet-elolvashat.
„Előbb-utóbb túl leszünk ezen az egészen – mondta Ecseki –, de addig is igyekszem hasznosan eltölteni a napjaimat, ami pedig az asztaliteniszt illeti, az itthoni edzésekkel szeretném elérni, hogy a körülményekhez képest a lehető legfelkészültebb legyek, amikor végre mindannyiran visszatérhetünk a korábbi életünkhöz.”

A március elejei kecskeméti országos bajnokságon párosban Szudival aranyérmet, egyesben bronzérmet szerző játékos akkor még a TTC Ober-Erlenbach színeiben versenyzett, ám elképzelhető, hogy a következő idénytől Franciaország felé veszi az irányt: reményei szerint az ebben az idényben az élvonalban szereplő, s az egyelőre befagyasztott tízcsapatos tabellán a 9. helyen álló Istres TT játékosa lesz, de a megállapodásra csak akkor kerülhet pecsét, ha Franciaországban normalizálódik a helyzet.

„Az utóbbi időben rengeteget erősödött a francia bajnokság, az ottani másodosztály erősebb, mint a Bundesliga második vonala, az első osztály pedig van olyan színvonalas, mint a németeké – adott magyarázatot arra, miért éppen ott szeretné folytatni pályafutását. – Az elmúlt években több magyar is kipróbálhatta az ottani viszonyokat, és mindenkitől csak jókat hallottam.”

Való igaz, a magyar válogatott asztaliteniszezőknek egy ideje már Franciaország számít a legfőbb célpontnak, hiszen Majoros, Lakatos Tamás és Madarász Dóra ott játszik, néhány héttel ezelőtt Pergel Szandra jelentette be, hogy oda szerződik, s minden bizonnyal Ecseki is ott játszik majd. A nagy kérdés természetesen az, mikor lesz lehetősége asztalhoz állni, ugyanis belátható időn belül nem rendeznek versenyt, s az európai bajnokságok is állnak.

„Furcsa, hogy ennyi a szabadidőm, ilyenre legalább tíz-tizenkét éve nem volt példa – teszi hozzá az áprilisi világranglistán a 134. helyen álló Ecseki. – Ezért igyekszem rendszert vinni a mindennapjaimba, hetente öt-hat edzést iktatok be az asztalnál, s emellett a kondimra is figyelek, legalább háromszor erősítek. Úgy készülök, hogy még két-három hónapig marad ez a helyzet, de ha a jelenlegi tervek szerint szeptemberben meglesz az egyéni Európa-bajnokság és a csapat-világbajnokság, akkor legkésőbb július vége felé el kell kezdeni a válogatottal közös edzéseket.”

Legfrissebb hírek

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

Női asztalitenisz BL: az Európa-kupában folytatja a Budaörs

Egyéb egyéni
2025.08.31. 14:19

Asztalitenisz: második BL-csoportmeccsét is elveszítette a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2025.08.30. 11:27

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC női csapata a BL-ben

Egyéb egyéni
2025.08.29. 15:09

Asztalitenisz: Szudi Ádám a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.08.23. 15:54

Asztalitenisz: Szudi Ádám nyolcaddöntőbe jutott a bolgár WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.08.22. 19:44
Ezek is érdekelhetik