Koronavírus: Rédli András az északi határon kap katonai feladatot

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.04.07. 11:25
null
Rédli András nem először teljesít katonai szolgálatot (Fotó: Nemzeti Sport – archív)
Rédli András párbajtőrözőnk egyelőre a laktanyában tartózkodik, a jövő héten az északi határra megy járőrözni.

 

Mint ismert, a csapatban olimpiai bronzérmes és világbajnok Rédli András március végén aktív szolgálatra jelentkezett a honvédségnél. A 36 esztendős vívó 2014 óta szerződéses katona, nem először nyújt segítséget.

„Most éppen a laktanyában tartózkodom, a héten ide vagyok beosztva, aztán majd a következő, jövő heti váltás alkalmával megyek az északi határra” – mondta a Borsnak Rédli András.

„Amikor megláttam, hogy ismét lehet jelentkezni, egy percig sem gondolkodtam. Örülök, hogy katonaként tudok segíteni ebben a helyzetben. Most a sport másodlagos, nekem is van két nyolcvan év feletti nagymamám, az ő életük fontosabb, mint a jövő évi olimpiára való felkészülés. A munkán kívül én sem megyek társaságba, ha a szabadba vágyom, akkor is csak a barátnőmmel és a kutyájával szoktunk hármasban sétálni” – tette hozzá a párbajtőröző.

Legfrissebb hírek

Vívás: Muhari Eszter arany-, Siklósi Gergely bronzérmes a dohai GP-viadalon

Egyéb egyéni
2026.01.25. 18:53

Vívás: hat magyar férfi párbajtőröző a dohai Grand Prix-verseny főtábláján

Egyéb egyéni
2026.01.24. 16:58

Vívás: Koch Máté bronzérmes a fudzsejrai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2026.01.10. 16:00

Vívás: öt magyar férfi párbajtőröző a 64 között a fudzsejrai vk-n

Egyéb egyéni
2026.01.09. 16:25

Vívás: öt magyar a főtáblán a női párbajtőrözők fudzsejrai vk-viadalán

Egyéb egyéni
2026.01.08. 16:10

Vívás: Szatmári egyetlen tussal múlta felül Szilágyi Áront az aranyért az ob-n

Egyéb egyéni
2025.12.20. 18:19

Vívás: a női párbajtőrcsapat ezüst-, a férfi bronzérmes a vancouveri vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.12.08. 06:46

Vívás: hét magyar a férfi párbajtőrözők vancouveri vk-viadalának főtábláján

Egyéb egyéni
2025.12.06. 07:42
Ezek is érdekelhetik