Csupasport: az erőemelés sem korfüggő

2020.05.13. 18:28
Az amerikai Judy Cole állítja, a futás okozta térdfájdalmakra 73 évesen is az erőemelés az egyik legjobb gyógyír, illetve kerékpározással és a tornatermi edzéssel is növeli futóteljesítményét.

Az Egyesült Államokban élő 73 esztendős Judy Cole nem akármilyen teljesítményt ért el a Texasban megrendezett Austin Fittest-kihíváson (Austin legfittebb embere). Korcsoportjában első helyen végzett azon a leginkább akadályversenyre emlékeztető megméretésen, amelyen az indulóknak erejükről, egyensúlyozó- és állóképességükről, illetve fürgeségükről kellett tanúbizonyságot tenniük.

Sőt, nemcsak saját korcsoportjában, hanem az eggyel fiatalabbak között is győzött, de az igazsághoz hozzátartozik, mindkettőben ő volt az egyetlen induló. Ennek ellenére nem adja fel a küzdelmet, mert mint mondja, szeretné, ha példáját minél többen követnék, és a legközelebbi kihíváson méltó ellenfelekre lelne.

„Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy koruk előrehaladtával egyre kevesebbet mozoghatnak, én azonban ennek éppen az ellenkezőjét vallom. Szeretném, ha minél többen csatlakoznának hozzám, és kilépve komfortzónájukból a korombeliek is végeznének erősítő gyakorlatokat” – nyilatkozta a Runner's World neves futószaklapnak.

Hogy a 73 esztendős hölgy milyen teljesítményt ért el erőemelésben, hogy jobban érezhesse magát futás közben, megtudhatja a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
1 órája

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
21 órája

Jó hír a bringásoknak: kerékpárosbarát szállásláncolatot hoztak létre a balatoni régióban

Csupasport
2026.06.26. 10:56

„Mozdulj velünk!” – jön az olimpia napja szombaton a Városligetben

Csupasport
2026.06.19. 13:48

Exkluzív Stopira-interjú a spanyolok elleni bravúr után; Németh Nándor várja Milákot a váltókba

E-újság
2026.06.16. 23:58

Bódis Tamás ismét magyar rekordot döntött, és vezeti a világranglistát – 6 óra alatt 93.9 km-t futott

Csupasport
2026.06.15. 11:13

Laros Duarte a spanyolok ellen készül; Hamilton első Ferrari-sikere

E-újság
2026.06.15. 00:58

Mélypontra került, szenvedett, de ezüstérmet szerzett az UTH-n

Csupasport
2026.06.13. 08:55
Ezek is érdekelhetik