Darts: Mike De Decker három angolt megelőzve jutott tovább

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2020.05.27. 23:47
null
Mike De Decker is továbbjutott a PDC Home Tour következő fordulójába (Fotó: PDC/Twitter)
A PDC Home Tour második szakaszának második napján Stephen Bunting az első két meccse után nyeregben érezhette magát, ám a harmadikon nagyot betlizett, így a belga Mike De Decker örülhetett a csoportgyőzelemnek.

 

Alaposan belekezdtek a felek a sorozat 34. versenynapján: az első meccset megnyerő – a világranglistán 17. – Stephen Bunting 101 fölötti átlaggal múlta felül a rangsorban 100. helyen álló Mike De Deckert, de az átlagok közötti különbségek ellenére az angol és a belga játékos meccse szoros küzdelmet hozott.

A folytatásban Glen Durrant túltett Buntingon, 104.20-as átlaggal győzte le a 97. helyen álló Alan Tabernt, aki aztán a következő meccsén is kikapott, így búcsúzott is.

A harmadik meccsen ugyanis a nap egyetlen nem angol résztvevője, a belga De Decker 5–2-es hátrányból tudott fordítani tudott, és 6–5-re győzött, így életben tartotta reményeit a továbbjutásra.

A nap negyedik meccsén az első forduló két győztese, Bunting és Durrant játszott, és a két angol közül előbbi tett nagy lépést a továbbjutás felé, pedig nem úgy kezdődött, hogy Bunting örülhet a végén: hamar 2–0-s hátrányba került, ám innen már csak egy leget engedélyezett ellenfelének, és 6–3-ra győzött.

Az ötödik meccsen nem folytatódott a sorminta, a belga De Decker 6–4-re nyert Durrant ellen, így minimális esélyét megőrizte a továbbjutásra, de ez már nem rajta múlott: ehhez az kellett, hogy az addig kettőből kettőt elveszítő Tabern legalább három leg különbséggel legyőzze a hibátlan Buntingot.

Ehhez képest aztán a felek valóságos „brékfesztivállal” kezdtek: 2–2 után Tabern megtáltosodott, és hozta saját játékait, míg az addigi listavezető Buntingot továbbra is brékelte, így végül megszerezte a becsületgyőzelmét (6–2), amivel továbbjuttatta a nap egyetlen nem angol résztvevőjét, Mike De Deckert.

PDC HOME TOUR
2. SZAKASZ, 2. CSOPORT

Stephen Bunting (angol, 101.28)–Mike De Decker (belga, 90.48) 6–5
Glen Durrant (angol, 104.20)–Alan Tabern (angol, 97.88) 6–3
Mike DeDecker (belga, 98.48)–Alan Tabern (angol, 95.80) 6–5
Stephen Bunting (angol, 101.05)–Glen Durrant (angol, 98.46) 6–3
Glen Durrant (angol, 93.38)–Mike DeDecker (belga, 92.90) 4–6
Alan Tabern (angol, 94.30)–Stephen Bunting (angol, 89.00) 6–2

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Mike De Decker
3 2 1 17–15 +2 93.91 4
2. Stephen Bunting 3 2 1 14–14 0
97.50 4
3. Alan Tabern 3 1
2
14–14 0
95.95 2
4. Glen Durrant3 1
2
13–15 –2 98.33 2
Az utolsó előtti oszlopban a játékosok napi átlagát tüntettük fel.

DARTS, PDC HOME TOUR
2. SZAKASZ, 3. CSOPORT
20.30:
35. nap (Tv: Sport2)
Gary Anderson (skót)–Nick Kenny (walesi)
Luke Humphries (angol)–Jamie Lewis (walesi)
Nick Kenny (walesi)–Jamie Lewis (walesi)
Gary Anderson (skót)–Luke Humphries (angol)
Luke Humphries (angol)–Nick Kenny (walesi)
Jamie Lewis (walesi)–Gary Anderson (skót)

Legfrissebb hírek

Jövőre augusztusban lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
2025.09.11. 17:18

Darts: a felnőttek között nem ment, de U23-ban nyerni tudott Tekauer Gréta Ausztriában

Egyéb egyéni
2025.09.08. 14:37

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC-dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
2025.09.08. 06:57

Josh Rock Prágában is alulmaradt, a világelső nyerte meg a European Tour 11. állomását

Egyéb egyéni
2025.09.07. 23:15

Darts: Tekauer Gréta maradandót alkotna a PDC Women’s Seriesben

Egyéb egyéni
2025.09.06. 13:12

A világbajnokot Antwerpenben sem lehetett megállítani

Egyéb egyéni
2025.08.31. 22:56

Sárai Levente szenzációs átlagokkal kvalifikálta magát Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2025.08.31. 15:57

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
2025.08.16. 23:59
Ezek is érdekelhetik