Vívás: Londonban ezüstérmes volt, most ételt hord biciklivel

2020.05.13. 10:37
null
A Londonban csapatezüstöt nyerő Mijake Rjó ételfutárnak állt (Fotó: AFP)
Mijake Rjó olimpiai ezüstérmes vívó ételkiszállítással próbálja magát fitten tartani és biztosítani megélhetését addig, amíg újra elkezdődhet a felkészülés a tokiói nyári játékokra.

 

A japán tőröző 2012-ben, Londonban volt második a férfi csapattal, és eredménye miatt rendelkezett szponzorokkal a mostani olimpiai ciklusban is, de – mint fogalmazott – a játékok halasztása után, a versenyek felfüggesztésével nem tudta volna nyugodt lelkiismerettel elfogadni a pénzt, ezért kérte a támogatások felfüggesztését.

„Egyelőre nem tiszta, hogyan, milyen körülmények között leszek ismét olimpikon. Úgy gondoltam, kissé arcátlan lenne ebben a helyzetben támogatást elfogadni” – nyilatkozott újságíróknak.

A koronavírus-járvány miatti korlátozások következtében jelenleg nem tud vívóteremben készülni, ezért olyan munkát keresett, amellyel amellett, hogy eltartja magát, fitt maradhat. Az Uber Eats alkalmazásában saját kerékpárral szállítja ki a rendeléseket, és bár csak napi 2000 jen (6000 forint) körül van a bevétele, megtakarításaiból fenn tudja tartani magát. Mint mondta, a fertőzéstől nem fél, mert kevés a közvetlen kontaktus, és ha a biztonsági előírásokat betartja, kicsi az esélye annak, hogy megbetegedjen.

A 29 éves Mijake egyelőre nem tudja, mikor ragadhat ismét fegyvert és mikor edzhet újra együtt a társaival.

„A vívás olyan sportág, amely nem igazán illeszkedik a mostani viszonyokhoz, mivel nem tudunk úgy edzeni, hogy ne legyünk másokkal összezárva”
– mondta a tőröző, aki ugyanakkor az újrakezdést csak akkor tudja elképzelni, ha már mindenki „szabadon, aggodalom nélkül" készülhet.

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35