Tokiói kvótahelyzet: úszásban már megvan a nagy csapat

FÁBIK TIBORFÁBIK TIBOR
Vágólapra másolva!
2020.07.24. 17:00
null
Kapás Boglárka és Késely Ajna bizonyára ott lesz Tokióban (Fotó: Török Attila)
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nem módosított Tokióra vonatkozó célkitűzésén: a jövő nyárra halasztott  ötkarikás játékokon változatlanul 150-160 fős csapattal kalkulál. A MOB honlapján azt láthatjuk, hogy a már megszerzett kvóták, a teljesített nevezési szintek és a nevezhető tartalékok alapján jelen állás szerint 85 versenyzőnk utazhatna az olimpiára.

Nem kérdés, hogy tokiói delegációnk derékhadát úszóink teszik majd ki: huszonnégy versenyzőnk rendelkezik A szinttel (Hosszú Katinka nyolc számban is), indulhat négy váltónk, nyílt vízi úszásban pedig Rasovszky Kristófnak is megvan a kvótája. Az persze csak később dől el, hogy ki milyen számban méreti meg magát, és hogyan állnak össze a váltók.

Kajak-kenuban a megszerezhető 18 kvótából eddig 13-at gyűjtöttünk be. Tokióban újdonság lesz, hogy az egyes és páros számokban egy nemzetet két egység is képviselhet, ezért jó lenne az összes kvótára lecsapni, hogy a szakvezetésnek legyen lehetősége sakkozni a versenyzőkkel. Férfikenuban a begyűjthető három kvótából nekünk még egy sincs, ne szépítsük, ez meglehetősen kellemetlen.

Vívásban férfikard- és női tőrcsapatunk már révbe ért, a női kardozók ettől hajszálra vannak, férfi párbajtőrözőinktől azonban a kvalifikációban még hátra levő utolsó világkupán bravúr kell a kvótához. A sportágban a csapatkvóta automatikusan három helyet jelent az egyéni versenyben, ezért is mindenkinek ez lebeg a szeme előtt. Igaz, egyéniben is ki lehet jutni az olimpiára, de nemzetenként és szakáganként legfeljebb egy főnek.

Atlétikában egyelőre öt versenyzőnk teljesítette az A szintet, a birkózók, a sportlövők és a vitorlázók eddig négy-négy, az öttusázók kettő, a kerékpárosok, az ökölvívók és a tornászok egy-egy kvótával rendelkeznek. Asztaliteniszben női csapatunk nagy bravúrral jutott ki az olimpiára, s erre még vegyes párosban is jók az esélyeink.

Babos Tímea és Fucsovics Márton olimpiai kvótája még nem biztos (Fotó: Dömötör Csaba)
Babos Tímea és Fucsovics Márton olimpiai kvótája még nem biztos (Fotó: Dömötör Csaba)

Több sportágban a kvalifikációs rangsorok alapján osztják a kvótákat, s számunkra cselgáncsban a legjobbak a kilátások. Ha ma húznák meg a vonalat, hét dzsúdósunk mehetne az olimpiára – ők nincsenek benne az írásunk elején említett 85 fős csapatban. Miként Babos Tímea és Fucsovics Márton sem, akik a teniszezők világranglistájáról kvalifikálhatják magukat.

A csapatsportágak közül vízilabdában férfi válogatottunk már kijutott az olimpiára, ezt várjuk a nőktől, valamint kézilabdában ugyancsak női csapatunktól is. De az ötkarikás játékokon kosárlabdában most debütáló 3×3-as műfaj női szakágában akár a tavalyi vb-n ezüstérmes együttesünk is ott lehet Tokióban.

„MINDEN ÓRÁBAN ESZEMBE JUT, HOGY MOST LENNE AZ OLIMPIAI MEGNYITÓ”

SZABÓ TÜNDE ÉS SCHMITT PÁL ÜZENETE

Legfrissebb hírek

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Párizs 2024: „Van egy üvegpoharam Tokióból, abból senki más nem ihat”

Párizs 2024
2024.07.16. 14:16

Enahoro Asein világjátékok-kvótát szerzett erőemelésben

Egyéb egyéni
2024.06.20. 13:48

Íjászat: Balogh Mátyás a 45. lett az utolsó kvótaszerző versenyen

Egyéb egyéni
2024.06.15. 13:17

Párizs 2024: olimpiai kvótás a sportlövő Mészáros Eszter

Egyéb egyéni
2024.06.10. 07:32

Evezős kvalifikáció: biztos a magyar kvótaszerzés

Egyéb egyéni
2024.05.21. 11:44

A kínaiak szerint hamisak az úszóik elleni doppingvádak

Úszás
2024.04.22. 14:27

Tokió 2020: kizárhatják a kínai váltót, a WA tagadja; pontszerző helyen a magyarok – sajtóhír

Úszás
2024.04.20. 11:39
Ezek is érdekelhetik