Tollaslabda: visszavonult a kétszeres olimpiai bajnok

MTI MTIMTI MTI
2020.07.04. 10:17
null
Egyedüliként sikerült megnyernie a sportág kilenc legnagyobb versenyét (Fotó: AFP)
Bejelentette visszavonulását Lin Tan (Lin Dan) kétszeres olimpiai és ötszörös világbajnok kínai tollaslabdázó.

 

„Mindent szeretett sportágamnak rendeltem alá. Családtagjaim, edzőim, csapattársaim és a szurkolók sok boldog időszakon, illetve nehéz pillanaton kísértek keresztül. Harminchét éves leszek, a fizikai állapotom és a testem által jelzett fájdalmak már nem engedik, hogy továbbra is a társaimmal együtt küzdjek” – mondta. döntésével kapcsolatban a kínai médiának szombaton Lin Tan.

A klasszis tollaslabdázó 2008-ban Pekingben férfi egyesben nyert olimpiai bajnoki címet, amelyet 2012-ben, Londonban megvédett. A címvédés rajta kívül még senkinek nem sikerült férfi egyéniben. Ugyancsak egyesben nyert öt vb-aranyérmet – az elsőt 2006-ban, az utolsót 2013-ban –, illetve két vb-ezüstöt.

Lin Tan 28 éves korára elérte a tollaslabda Super Grand Slamet: a sportág kilenc legnagyobb versenyét sikerült megnyernie. Más tollaslabdázónak ez még nem jött össze.

Legfrissebb hírek

Magyar nyílt tollaslabda-bajnokság: Sándorházi kikapott az elődöntőben

Egyéb egyéni
2026.10.31. 20:00

Gazdag Ferenc a Magyar Tollaslabda-szövetség új elnöke

Egyéb egyéni
2026.10.31. 19:50

Magyar nyílt tollaslabda-bajnokság: Sándorházi Vivien elődöntős

Egyéb egyéni
2026.10.30. 15:29

Tollaslabda: három magyar siker a vegyes párosoknál a nyílt magyar bajnokságon

Egyéb egyéni
2026.10.29. 15:50

Mesterházy Milán egy győzelemre a főtáblától a magyar nyílt tollaslabda-bajnokságon

Egyéb egyéni
2026.10.28. 21:43

Magyar nyílt tollaslabda-bajnokság: Szerecz búcsúzott a selejtezőben, Tóth Kristóf továbbjutott

Egyéb egyéni
2026.10.28. 15:52

Negyvenhetedik nemzetközi címét szerezte meg a dél-koreai olimpiai bajnok tollaslabdázó

Egyéb egyéni
2026.10.19. 16:04

Tollaslabda: 30. a magyar csapat az U19-es vb-n

Utánpótlássport
2026.10.09. 07:45