Torna: Böczögő egy hónappal a műtétje után már a gerendán

MTI MTIMTI MTI
2020.09.04. 19:24
null
Böczögő Dorina a tavalyi ob-n (Fotó: Tumbász Hédi, 2019)
Böczögő Dorina kétszeres olimpikon tornász egy hónappal ezelőtti vállműtétjét követően gerendán már elemeket is gyakorol.

 

Az Európa-bajnoki nyolcadik helyezett tornász az M4 Sport Sporthíradó című műsorában pénteken azt mondta: miután jól sikerült a műtétje, másnap már gyógytornázott, azóta pedig az edzéseket is el tudta kezdeni.

„Még jelenleg is sok gyógytorna van a programomban, valamint erősítés, viszont gerendán már elkezdtem az elemeimet visszahozni, szóval szépen lassan alakulok” – nyilatkozta a 2008-as és a 2012-es olimpián induló Böczögő. Hozzátette: a gerenda a többihez képest „aránylag kéz nélküli szer”.

Böczögőnek a teljes intenzitású edzésekre még várnia kell, a szerek közül pedig „alighanem a korlát áll vissza legkésőbb a normál kerékvágásba”.

„Még néhány hét, és ott is el tudom kezdeni az edzéseket. Viszont szépen lassan, fokozatosan” – mondta Böczögő, aki október elején, a szombathelyi világkupán valószínűleg még így is csak nézőként tud majd jelen lenni, hiszen addigra aligha lesz százszázalékos állapotban.

Legfrissebb hírek

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
Tegnap, 20:47

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
2026.09.23. 08:51

Torna-vk: Mayer Gréta gerendán ötödik, talajon nyolcadik lett

Torna
2026.09.20. 20:26

Mayer Gréta nyerte az ugrást a szombathelyi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.09.19. 20:17

Torna: Gál Kristófnak jól sikerült a formaidőzítés az ifjúsági Eb-re

Utánpótlássport
2026.09.03. 20:17

Torna-vk: kétszeres olimpiai bajnok világsztár érkezik Szombathelyre

Torna
2026.09.02. 11:04

51 évesen a 18. világbajnokságára készül az üzbég tornásznő, Okszana Csuszovityina

Torna
2026.08.27. 10:23

Torna: Gál 16., Akinduro 17. lett az összetett döntőben az ifi Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.23. 12:38