Csupasport: Ellie Goulding, Halle Berry, Rock – világsztárok kidolgozott testei

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.10.14. 17:29
Olyan hírességeket – színészeket, táncosokat, énekeseket – gyűjtöttünk össze, akik részben testükkel keresik a kenyerüket. Bármilyen elfoglaltak is, mindig szakítanak időt testmozgásra.

A híres, szabadidősporttal foglalkozó internetes hírportál, azactive.comújra számba vette azokat a hírességeket, akik nemcsak színpadi, hanem edzőtermi teljesítményükkel is kivívták rajongóik elismerését. Ha lehet így fogalmaznunk, a leghíresebb hírességek közül válogattunk.

Ellie Goulding

Az angol énekesnő és dalszövegíró – akinek a Love Me Like You Do című dal az egyik legnagyobb slágere – ha teheti, naponta tíz kilométert fut, amit nemcsak kedvtelésből tesz, hanem meg is méreti magát. Több félmaratoni versenyen is indult már, többek között a híres washingtoni női félmaratonin, amelyen az első 400 futó között végzett a 15 ezer fős mezőnyben. Sőt, több alkalommal még rajongóit is futni hívta a Run Into the Light című lemezének bemutatóturnéján. Goulding vegán étrendet követ, talán ennek is köszönhető a jó kondija.

Dwayne Douglas Johnson

A Szikla becenévre hallgató amerikai színész (Halálos iramban, Jumanji 1-2, Törésvonal, Herkules) nemcsak a filmvásznon, a fitneszteremben és a pankrátorszőnyegen is elismerést szerzett magának. Sokan csak fitneszszörnynek nevezik, nem alaptalanul. Korábban a Miami egyetemi amerikaifutball-csapatában játszott, később a World Wrestling Entertainment (WWE) nevű pankrátorszervezet profi birkózója volt. Egy héten hatszor tréningezik, amelynek során 50 perces kardioedzéseket, illetve izomerősítő gyakorlatokat végez.

Említett két híresség mellett további képeket is megnézhet acsupasport.huweboldalon. Egyebek mellett Halle Berry, Zac Efron és Mark Wahlberg is megmutatja kidolgozott testét.active.comújra számba vette azokat a hírességeket, akik nemcsak színpadi, hanem edzőtermi teljesítményükkel is kivívták rajongóik elismerését. Ha lehet így fogalmaznunk, a leghíresebb hírességek közül válogattunk.

Ellie Goulding

Az angol énekesnő és dalszövegíró – akinek a Love Me Like You Do című dal az egyik legnagyobb slágere – ha teheti, naponta tíz kilométert fut, amit nemcsak kedvtelésből tesz, hanem meg is méreti magát. Több félmaratoni versenyen is indult már, többek között a híres washingtoni női félmaratonin, amelyen az első 400 futó között végzett a 15 ezer fős mezőnyben. Sőt, több alkalommal még rajongóit is futni hívta a Run Into the Light című lemezének bemutatóturnéján. Goulding vegán étrendet követ, talán ennek is köszönhető a jó kondija.

Dwayne Douglas Johnson

A Szikla becenévre hallgató amerikai színész (Halálos iramban, Jumanji 1-2, Törésvonal, Herkules) nemcsak a filmvásznon, a fitneszteremben és a pankrátorszőnyegen is elismerést szerzett magának. Sokan csak fitneszszörnynek nevezik, nem alaptalanul. Korábban a Miami egyetemi amerikaifutball-csapatában játszott, később a World Wrestling Entertainment (WWE) nevű pankrátorszervezet profi birkózója volt. Egy héten hatszor tréningezik, amelynek során 50 perces kardioedzéseket, illetve izomerősítő gyakorlatokat végez.

Említett két híresség mellett további képeket is megnézhet acsupasport.huweboldalon. Egyebek mellett Halle Berry, Zac Efron és Mark Wahlberg is megmutatja kidolgozott testét.

Happy #IndependenceDay y'all!! Wishing a safe and restful time to everyone and their families. ⁣⁣ ⁣⁣ This year, we have re-defined what it means to be patriotic. Let's continue to fight for true independence for ALL this #IndependenceDay - check stories for ways to use your voice, advocate for those who need our help and create lasting and actionable change in your community. Cheers!

 

Legfrissebb hírek

Hétfőtől indul a reggeli futásokra buzdító 21 napos kihívás

Csupasport
1 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30
Ezek is érdekelhetik