Lovassport: „ördögi” győzelem a 13. Nemzeti Vágtán

Vágólapra másolva!
2020.10.11. 18:16
null
Ördög Alen, Porva versenyzője Ricardó nevű lovával a 13. Nemzeti Vágta döntőjében (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
Ördög Alen zseniális hajrájának köszönhetően egy aprócska bakonyi faluba, Porvára kerül a 13. Nemzeti Vágta fődíja. A temerini Nagy Arnoldnak nem sikerült a triplázás.

 

Vasárnap délután Székely Tibor, a Nemzeti Vágta főkapitányának szavai és ágyúdörgés vezette fel a 13. Nemzeti Vágta döntőjét, amelyen Hajós, Baja, Kézdialmás, Temerin és Porva lovasai sorakoztak fel.

Az elmúlt két esztendőben Nagy Arnold diadalával zárult a Vágta, ő ezúttal is bejutott az öt lovast felvonultató fináléba, ám nagy meglepetésre nem a legjobb idővel, hiszen a középfutam során a hajósi Földes Bence volt a leggyorsabb.

Az előcsatározások alapján sokan tippeltek trónfosztásra, s a közel 1600 méteres finálé során úgy tűnt, Földes állíthatja meg Nagy Arnold nagy sorozatát, a hajósi lovas emelheti majd a magasba a győztesnek járó fődíjat, a Herenden készült Pengéjét néző huszárt.

Egy kicsiny bakonyi falu, Porva képviselője azonban összetörte Földes Bence álmait, Ördög Alen ugyanis zseniális hajrát kivágva, az utolsó fél körben belülről előzve győzte le riválisát, míg a triplázásra készülő Nagynak ezúttal a harmadik hellyel kellett beérnie.

Ördög Alen egyébként minden idők leggyorsabb versenyét futotta, 102.04-es idejével új pályacsúcsot ért el.

„Leírhatatlan érzés, kívánom mindenkinek, hogy egyszer az életében élje át ezt – mondta a versenyt követően Ördög Alen. – Erős döntő volt ez, talán a legnehezebb az elmúlt évek során. A rajtom nem úgy sikerült, ahogyan elterveztem, mert beszorultam, de a lovam hozta a formáját. Ricardó nagy képességű ló, egy évet kihagyott a versenyből, de most szépen bizonyított, kellő meglepetést okozott mindenkinek.”

13. NEMZETI VÁGTA
Végeredmény:
1. Ördög Alen (Porva) Ricardó nevű lován 102.04, 2. Földes (Hajós) Galaxy n. l. 102.40, 3. Nagy A. (Temerin) Fantázia n. l. 102.69
Kishuszár vágta: 1. Vörös Tamara (Csetény) Nárcisz n. l. 47.65, 2. Csiki (Szentkirály) Fanni n. l. 49.03, 3. Fekete (Vácduka) BT Silver Moon n. l. 49.27
Kincsem+ fogatvágta: 1. Makoviczki Richárd (Ottlaki Ménes) 94.47, 2. Tieger (Sütvényi Ménes) 94.89, 3. Balogh (Helvécia Ménes) 94.90
Nemzetközi futam: 1. ifjabb Peter Pozar (szlovén) 85.26, 2. Soberon (mexikói) 85.46, 3. Kolic (horvát) 85.87

Legfrissebb hírek

Hétvégén nemzetközi sztárparádé a százéves Kincsem Parkban, Nikola Jokics versenylovai is futnak

Egyéb egyéni
2025.09.02. 16:20

Lázár Vilmos: sikerrel pályáztuk meg a 2027-es kettesfogathajtó-világbajnokság megrendezését

Egyéb egyéni
2025.08.28. 15:14

Hölle Martin: Pont a vébére érett be az előző két év munkája

Egyéb egyéni
2025.08.28. 07:07

Megvannak a Nemzeti Vágta döntőjén induló ló-lovas párosok

Egyéb egyéni
2025.08.27. 09:52

Kettesfogathajtó-vb: Hölle Martin és a magyar csapat megvédte címét

Egyéb egyéni
2025.08.24. 17:19

Kettesfogathajtó-vb: a címvédő Hölle Martin nyerte a díjhajtást

Egyéb egyéni
2025.08.22. 19:35

Lovassport: címvédés a cél a kettesfogathajtó vb-n

Egyéb egyéni
2025.08.13. 12:35

A magyar csapat 14. lett a díjugrató Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.18. 22:51
Ezek is érdekelhetik