Csupasport: protézissel futotta le a maratonit

Vágólapra másolva!
2021.01.05. 19:15
Az amerikai Dick Traum a fogyatékkal élők példaképévé vált, amikor 1976-ban első amputált lábú sportolóként lefutotta a New York Maratont. Később szervezetet alapított és edzőként is dolgozott.

Bár néhány hónapot még várni kell az évfordulóra, de csaknem 45 esztendeje, hogy Dick Traum első amputált lábú futóként teljesített jelentős maratoni versenyt, a New York Maratont. A történelmi tett rengeteg fogyatékkal élő, valamilyen problémával küzdő amatőr futó életére volt pozitív hatással.

A most 80 éves férfinak 1965. május 30-án átlagosnak indult a napja. Beállt a benzinkútra tankolni, s éppen autója mögött állt, amikor egy másik autó szerencsétlenül nekihajtott. Mindkét lábán súlyos sérüléseket szenvedett, a jobbat térd felett amputálni kellett, de az elismert iskolai birkózó a történtek után nem süllyedt depresszióba. Mint egy 2017-es, a The Culture Trip-en megjelent cikkben felidézte, a képlet egyszerű volt: elveszítette a lábát, ám folytatni akarta az életét. Tanult, dolgozott, de a hetvenes években érezte, már csak az egészsége miatt is szeretne ismét jó formába kerülni.

További részleteket megtudhat a csupasport.hu weboldalon!

Legfrissebb hírek

Itt van a téli szünet – mindenkit várnak a jégpályák

Csupasport
9 órája

Befejeződött a SZEOSZ 21 napos kihívása

Csupasport
2025.12.20. 15:42

El Salvadorban még inkább megtanulta, hogy tisztelni kell az óceánt

Csupasport
2025.12.19. 13:07

Rekordszámú résztvevővel zárult a Millió lépés program

Csupasport
2025.12.18. 10:29

Misztikus élményt jelentett a ködös privát UTT-teljesítés

Csupasport
2025.12.17. 10:19

Várják a helyszínek jelentkezését a májusi Futókörök napjára

Csupasport
2025.12.06. 14:37

Vignjevics: Háromszor veszítettem Rebrov ellen egy nullára, az őrületbe kergetett; kéziseinknek a románok sem jelentettek akadályt

E-újság
2025.12.04. 00:26

Magyarok is részt vettek a katonai ejtőernyős vb-n

Csupasport
2025.11.29. 13:47
Ezek is érdekelhetik