Darts: két magyar nevezett a PDC selejtezőtornájára

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.01.19. 18:46
Lezárult a nevezés a PDC dartsszervezet februári kvalifikációs versenyeire, a Q Schoolra, amelyen két évre lehet Pro Tour kártyát szerezni. A kártya tulajdonosai jogot szereznek arra, hogy induljanak az összes Players Championship és European Tour-versenyen, azaz a szervezet pontszerző viadalainak többségén. A több mint 650 nevező között két magyar, Balló Sándor és Kovács Patrik neve szerepel.

Minden évben 128 dartsosnak lehet Pro Tour kártyája, a világranglista legjobb 64 helyezettje mellett a tavalyi Q School „növendékei”, továbbá fiatal játékosoknak kiírt sorozatok legjobbjai már rendelkeznek 2021-es kártyával.

Ők összesen 99-en vannak, azaz az idei Q Schoolon 29-en kaphatnak jogot a rendszeres versenyzésre. Két selejtezőt rendeznek, egyen Nagy-Britanniában, egyet pedig a németországi Niedernhausenben. Utóbbi helyszínen két magyar is szerencsét próbál, Kovács Patrik és Balló Sándor személyében.

Ezen a viadalon versenyez a korábbi világbajnok Raymond van Barneveld is, aki a visszavonulása után meggondolta magát, és most visszatérne a PDC körforgásába.

A selejtező első szakasza február 8-án kezdődik, a döntő szakaszt 14-től 17-ig tartják meg.

Legfrissebb hírek

Jövőre augusztusban lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
2025.09.11. 17:18

Darts: a felnőttek között nem ment, de U23-ban nyerni tudott Tekauer Gréta Ausztriában

Egyéb egyéni
2025.09.08. 14:37

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC-dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
2025.09.08. 06:57

Josh Rock Prágában is alulmaradt, a világelső nyerte meg a European Tour 11. állomását

Egyéb egyéni
2025.09.07. 23:15

Darts: Tekauer Gréta maradandót alkotna a PDC Women’s Seriesben

Egyéb egyéni
2025.09.06. 13:12

A világbajnokot Antwerpenben sem lehetett megállítani

Egyéb egyéni
2025.08.31. 22:56

Sárai Levente szenzációs átlagokkal kvalifikálta magát Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2025.08.31. 15:57

Kovács Patrik nem duzzogott, inkább edzett

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 12:23
Ezek is érdekelhetik