Koronavírus: előre kerülhetnek az oltási sorban az olimpikonok

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.01.14. 22:48
null
Szabó Tünde szerint előre kerülhetnek az oltási sorban az olimpikonok (Fotó: Török Attila)
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az InfoRádiónak adott nyilatkozatában elmondta, előre kerülhetnek az oltási sorban az olimpikonok, mivel a sportolóknak még kvalifikációs versenyeken is részt kell venniük.

 

Szabó Tünde elmondta, a következő időszakban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság követelményeihez kell igazodni, a sportolók előre hozott oltása is ez alapján történhet meg.

„Nemcsak az olimpiát, de a kvalifikációs eseményeket is meg kell rendezni minden sportágban. Nagyon várjuk azt, hogy a NOB kimondja: lesz olimpia. Bár véleményünk szerint ez nem kérdés. Kérdés, milyen módon lesz megrendezve, de az olimpia mellett a labdarúgó Eb és a vizes Eb-t is érintik a kérdőjelek” – mondta az InfoRádiónak Szabó Tünde.

A sportért felelős államtitkár beszélt a sportolók koronavírus elleni oltásáról is.

„Ha egy ilyen kritérium lesz, hogy az olimpiára csak oltott sportolók utazhatnak, akkor bizony szinte kötelező módon olyan tervezést kell hoznunk válogatott szintre, hogy a sportolók a kvalifikációs versenyeken is részt tudjanak venni.”

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
Tegnap, 6:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik