Öttusa: Kairóban lesz az idei világbajnokság

2021.01.27. 16:17
Címkék
A Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) döntése értelmében Kairóban rendezik meg az idei világbajnokságot – adta hírül az MTI.

A UIPM vezető testülete pénteken közölte, hogy Minszk a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt nem lehet idén házigazda, így új helyszínt keresnek. Az időpont azonban az eredetileg tervezett marad, azaz a tokiói olimpia utolsó sportági kvalifikációs versenyét június 7. és 13. között bonyolítják le Egyiptomban.

Klaus Schormann, a nemzetközi szövetség elnöke a múlt heti döntés hátteréről azt mondta: aggodalomra adott okot, hogy számos országból nem szívesen utaztak volna Fehéroroszországba, az elnökség pedig meg akarta őrizni az esélyegyenlőséget az olimpiai kvalifikációs folyamatban.

A UIPM ugyanakkor jelezte, hogy kiváló a kapcsolata a helyi szövetséggel és a szervezőbizottsággal, így Minszk a későbbiekben lehet majd házigazdája világbajnokságnak.
Kairó 2017-ben rendezett már felnőtt vb-t.

Egyiptom idén két további korosztály világbajnokságának is otthont ad: az ifjúságiak (U17 és U19) július 4. és 10. között, a juniorok (U21) pedig július 11-től 17-ig versenyeznek majd Alexandriában. A korábban kijelölt időpont február volt, de a koronavírus-járvány alakulása, illetve az ezzel összefüggő utazási korlátozások miatt a UIPM végrehajtó bizottsága két hete nyárra halasztotta ezt a két versenyt.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk-döntő: A legnagyobb küzdelmeket nem mindig díjazzák éremmel – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
4 órája

Öttusa-vk-döntő: Szép Balázs remek futással tizedikként ért célba – videó

Egyéb egyéni
Tegnap, 16:53

Öttusa-vk-döntő: Guzi Blanka a 4., Erdős Rita a 7. helyen ért célba a fináléban – videó

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:35

Szép Balázs finalista a budapesti öttusa-vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 16:55

Öttusa: Tárkányi Zsombor lemaradt a fináléról a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 13:50

Öttusa-vk-döntő: „Legyőzöm a június tizenkettedikei Guzi Blankát” – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.27. 12:08

Öttusa-vk: Guzi Blanka és Erdős Rita küzd meg a legjobb helyekért a nőknél

Egyéb egyéni
2026.06.26. 17:01

Guzi Blanka és Erdős Rita is bejutott a fináléba az A-csoportból a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.26. 13:27
Ezek is érdekelhetik