Tokió 2020: a szervezőbizottság elnöke kizártnak tartja az újabb halasztást

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.01.12. 13:59
null
Japán (Fotó: AFP)
Mori Josiró, a szervezőbizottság elnöke szerint „teljességgel lehetetlen", hogy ismét elhalasszák a nyári tokiói olimpiát és paralimpiát.

 

Japán korábbi miniszterelnöke kedden kijelentette, azért nem lehet ismét elhalasztani az ötkarikás játékokat, mert számos vezető tisztségviselőt – aki kulcsfontosságú szerepet játszik az előkészületekben – „kölcsönvettek" más szervezetektől, például a tokiói városvezetéstől.

Mori Josiró közölte, a koronavírus-helyzet alapján februárban vagy márciusban döntik el, hogy lehetnek-e külföldi nézők a versenyeken.

Az olimpiára eredetileg tavaly július 24. és augusztus 9. között került volna sor, a paralimpia pedig augusztus 25-én rajtolt volna, de a koronavírus-járvány miatt márciusban mindkettőt elhalasztották. Az ötkarikás játékokat a jelenlegi tervek szerint idén július 23-tól augusztus 8-ig rendezik meg, a paralimpiára pedig augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
6 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
23 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
2025.09.12. 16:56

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Szon Hung Min remekelt az amerikaiak ellen

Minden más foci
2025.09.07. 13:22

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

A japánok és az olaszok is a négy között a női röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.03. 17:19
Ezek is érdekelhetik