„Büszke vagyok, hogy még élek” – Keleti Ágnes a L'Équipe magazin címlapján

„Keleti Ágnes hősies élete – találkozó a 100 éves magyar tornásszal, a világ legidősebb olimpiai bajnokával” – hirdeti a magazin címlapja.

A francia lap úgy fogalmaz, „nehéz egyértelműen meghatározni, mekkora hatással volt sportágára” a magyar bajnoknő, ennek oka, hogy sikerei közül „jó néhányat elfelejtett a világ – még a legidősebbek is. De elég megnéznünk a statisztikáit, hogy felmérjük, micsoda tehetség volt.”

A szerző „A büszke vagyok arra, hogy még élek” című interjút felvezetve kiemeli, a tornászvilágban csupán két nő akad, akiknek Keletiénél is nagyobb az olimpiai éremkollekciója: a szovjet Larisza Latinyina (tizennyolc érem, kilenc arany), illetve a csehszlovák Vera Cáslavská (tizenegy érem, hét arany). Hozzátéve azt is, hogy az amerikai csapat sztárjának, Simone Biles-nek Tokióban esélye lehet utolérni Keletit, miután Rióban öt érmet, köztük négy aranyat nyert, és most is óriási favoritnak számít.

A L'Équipe felidézi, a második világháború kis híján derékba törte Keleti Ágnes karrierjét, még azelőtt, hogy igazán elkezdődhetett volna. „Az 1940-es tokiói játékokat törölték, a fiatal hölgy olimpiai álmai szertefoszlottak.” Kiemeli, csupán a háború végével tért vissza a sporthoz, ám a balszerencse ismét lesújtott, 1948-ban egy sérülés szólt közbe. Londonban a nők számára csak csapatversenyt rendeztek, a magyar válogatott pedig nélküle lett ezüstérmes Csehszlovákia mögött (Keleti elutazott Londonba, de szalagsérülése miatt helyette a tartalékként nevezett Balázs Erzsébet mutathatta be gyakorlatát).

A szerző szerint igazán példás az, hogy ez sem „ejtette kétségbe” Keleti Ágnest, aki 1952-ben, immár 31 évesen remekelt az olimpiai színpadon – egy olyan olimpián, ahol a világ először fedezte fel magának a szovjet tornászokat is. A L'Equipe szerint Keleti rendkívüli testalkatával, a többiekénél „határozottabb, élesebb izmaival”, a zenével való természetes összhangjával tudta felvenni a versenyt a szovjetek kimagasló eleganciájával és kreativitásával.

Céline Nony azt írja, 1956-os versengése Latinyinával – a talajtornában elért holtversenyünk az első helyen – rendkívül nagy érdeklődést vonzott, különösen a budapesti felkelés tükrében. „Felemás korláton és különösen a gerendán úgy festett, minden mozdulatának lelke van” – olvashatóak a Keleti Ágnes magasztaló sorok a L'Équipe-ben.

Arról, hogy Keleti Ágnes számára a torna mennyire egyet jelen az élettel, beszédesek a fia, Bíró Rafael L'Equipe-nek mondott szavai, aki felidézte, édesanyja évtizedeken át azt mondta, semmi sincs az életében, amire büszkébb lenne a tíz olimpiai érménél. „Azt hiszem, néhány fontos dolgot talán elfelejtett ilyenkor számításba venni” – jegyezte meg némi humorral Bíró.