Asztalitenisz Eb: bronzérmes az Ecseki, Szudi páros

Vágólapra másolva!
2021.06.26. 17:57
null
Bronzérmes lett az Ecseki, Szudi páros (Fotó: ETTU)
Az Ecseki Nándor, Szudi Ádám kettős a harmadik helyen végzett a varsói egyéni asztalitenisz Európa-bajnokságon, mivel az elődöntőben nagy csatában 3:2-re kikapott az orosz Kacman, Grebnyev duótól.

 

Az Ecseki Nándor, Szudi Ádám duó úgy állt oda a varsói egyéni Európa-bajnokság elődöntőjéhez, hogy már azzal történelmet írt, hogy biztos érmes, hiszen magyar férfi játékos legutóbb 2007-ben állhatott dobogón, Pázsy Ferenc Póta Georginával lett harmadik vegyes párosban. Ráadásul a Lev Kacman, Makszim Grebnyev kettős elleni elődöntő nem tűnt megoldhatatlan feladatnak, s a találkozó sokáig ennek megfelelően alakult: a mienk 1:0-ra, majd 2:1-re vezettek, a negyedik szett elején pedig jelentős előnyt szereztek, ám az oroszok visszakapaszkodtak, s mivel a döntő játszma hajráját is jobban bírták, ők léptek tovább a fináléba.

Ennek ellenére az Ecseki, Szudi páros bronzérme szép, s legfeljebb csak titokban remélt eredmény, pláne, hogy ebben a számban legutóbb 1982-ben, a budapesti Európa-bajnokságon volt döntősünk, akkor a Jónyer István, Gergely Gábor duó végül a második helyen végzett, ha pedig magyar győztest keresünk, 1978-ig kell visszamenni az időben, a duisburgi kontinenstornán Gergely Gábor a csehszlovák Milan Orlowskival szerzett Európa-bajnoki címet. Ecsekiéknek a lengyel fővárosban erre már nincs esélyük, de a koruk alapján – Ecseki 24, Szudi pedig 25 esztendős – a későbbiekben még bőven lesz rá lehetőség.

EGYÉNI EURÓPA-BAJNOKSÁG, VARSÓ
Férfiak. Páros.
Elődöntő: Kacman, Grebnyev (orosz)–Ecseki Nándor, Szudi Ádám 3:2 (–9, 9, –7, 7, 7), Dyjas, Nuytinck (lengyel, belga)–Apolonia, Monteiro (portugál) 3:0 (8, 6, 5)

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

Női asztalitenisz BL: az Európa-kupában folytatja a Budaörs

Egyéb egyéni
2025.08.31. 14:19

Asztalitenisz: második BL-csoportmeccsét is elveszítette a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2025.08.30. 11:27

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC női csapata a BL-ben

Egyéb egyéni
2025.08.29. 15:09

Asztalitenisz: Szudi Ádám a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.08.23. 15:54

Asztalitenisz: Szudi Ádám nyolcaddöntőbe jutott a bolgár WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.08.22. 19:44

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
2025.08.18. 16:35

Asztalitenisz Grand Smash: Póta Georgina ötszettes meccsen búcsúzott Malmőben

Egyéb egyéni
2025.08.14. 21:40
Ezek is érdekelhetik