Asztalitenisz Eb: már biztos érmes az Ecseki, Szudi páros

2021.06.26. 12:39
null
Az Ecseki Nándor, Szudi Ádám páros eddigi legjobb eredményét érte el (Fotó: Tumbász Hédi, 2020)
Az Ecseki Nándor, Szudi Ádám páros bejutott a varsói egyéni Európa-bajnokság elődöntőjébe, ami azt jelenti, hogy 2007 után van ismét férfi kontinensbajnoki érmesünk.

Az Ecseki Nándor, Szudi Ádám kettős a páros történetének talán eddigi legfontosabb mérkőzésére készült szombaton a varsói Európa-bajnokságon. Az osztrák Gárdos Róbert, Daniel Habesohn duó elleni találkozó tétje a legjobb négy közé jutás, azaz a biztos érem volt. Ez azért is számít különlegességnek, mert magyar férfijátékos legutóbb 2007-ben állhatott Eb-dobogón, a Pázsy Ferenc, Póta Georgina vegyes páros szerzett bronzérmet, ráadásul ha „tiszta” férfi érmet nézzük, akkor a csapat 1988-as párizsi bronzérméig kell visszamennünk az időben.

Ecsekiék már számtalanszor bizonyították, hogy remek párost alkotnak, s nem ijednek meg a feladattól, ami most sem volt kicsi, hiszen az osztrákok kettőse 2012-ben és 2018-ban is Európa-bajnoki címet szerzett, azaz rutinos és eredményes ellenfél várt a mieinkre. A magyar duó azonban nem foglalkozott a múlttal, s jól tette: a játszmák hajrájában remekül koncentrálva három szettben győzött, s ezzel beverekedte magát a délutáni elődöntőbe, ahol az orosz Lev Kacman, Makszim Grebnyev páros vár Szudiékra.

A nőknél a Póta Georgina, Britt Eerland magyar, holland duó is az éremért játszott volna, ám Eerland még a sikeresen megvívott pénteki nyolcaddöntőben megsérült, emiatt az egyestől és a párostól is visszalépett, vagyis a német Nina Mittelham, Sabine Winter kettős játék nélkül került be a legjobb négy közé.

EGYÉNI EURÓPA-BAJNOKSÁG, VARSÓ

Férfiak. Páros. Negyeddöntő: Ecseki Nándor, Szudi Ádám–Gárdos, Habesohn (osztrák) 3:0 (9, 9, 8)

Nők. Páros. Negyeddöntő: Mittelham, Winter (német)–Póta Georgina, Eerland (magyar, holland) 3:0 j.n.



Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba bravúros győzelem után főtáblás az amerikai Grand Smash-en

Egyéb egyéni
21 órája

Asztalitenisz: András Csaba győzelemmel kezdett a Grand Smash-en

Egyéb egyéni
2026.06.27. 09:19

Asztalitenisz WTT: András Csaba kikapott a selejtező második fordulójában Ljubljanában

Egyéb egyéni
2026.06.17. 15:10

Fenn az ernyő, nincsen kas – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.06.16. 23:56

Asztalitenisz: András Csaba párosban is búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.06.11. 16:23

Asztalitenisz: András Csaba párosban főtáblára jutott Zágrábban

Egyéb egyéni
2026.06.10. 20:51

Kóczián Éva 90 éves lett

Egyéb egyéni
2026.05.25. 13:45

Asztalitenisz: a férfiaknál a PTE PEAC, a nőknél a Budaörsi SC szerezte meg a bajnoki címet

Egyéb egyéni
2026.05.24. 19:35
Ezek is érdekelhetik