Asztalitenisz: Majoros Bence sem lesz ott a varsói Eb-n

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2021.06.18. 15:37
null
Madarász Dóra mellett Majoros Bence sem lesz ott a varsói asztalitenisz Európa-bajnokságon (Fotó: Árvai Károly)
Korábban már beszámoltunk róla, hogy Madarász Dóra kisebb sérülés miatt nem indul a kedden kezdődő varsói Európa-bajnokságon, azóta kiderült, hogy családi okok miatt Majoros Bence sem áll asztalhoz a lengyel fővárosban.

 


Igencsak mozgalmas lett a magyar válogatott keretének utolsó néhány napja az egyéni Európa-bajnokság (június 22–27.) előtt. A pénteki edzés után kiderült, hogy Madarász Dóra sérülés miatt nem tudja vállalni a szereplést, most pedig Majoros Bencéről érkezett hasonló hír.

„Bence családi okok miatt nem utazik velünk a kontinenstornára – mondta Muskó Péter férfiválogatottunk szövetségi kapitánya. – Ez természetesen csak a mostani versenyt érinti, az olimpiai felkészülését nem befolyásolja.”

Majoros Bence a márciusi dohai kvalifikációs versenyen nagy bravúrral kvótát szerzett férfi egyesben – ebben a számban ő lesz az egyetlen magyar induló Tokióban. Az Európa-bajnokságon viszont ezek szerint nem tudja tesztelni a formáját, s mivel párosban a dán Tobias Rasmussennel indult volna, a helyét ebben a számban Lakatos Tamás veszi át – rajta kívül a férfiaknál Ecseki Nándor és Szudi Ádám áll asztalhoz a lengyel fővárosban, míg a hölgyeknél Bálint Bernadett, Imre Leila, Pergel Szandra és Póta Georgina képviseli a magyar színeket.

 

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:56
Ezek is érdekelhetik