Balaton-átevezés: rekordszámú nevezés érkezett

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.06.29. 12:23
null
Tavaly Juhász Roland is evezett (Fotó: Balogh László)
Rekordszámú, több mint 3000 nevezés érkezett a nyár egyik legnagyobb szabadidősport-rendezvényére, a jövő szombati Red Bull Balaton-átevezésre, melyet ezúttal Zamárdi-Tihany-Zamárdi útvonalon rendeznek meg.

 

Idén új helyszínről, a zamárdi szabadstrandról indulnak a résztvevők, akik 8 kilométer megtétele után ugyanoda térnek vissza. A távot kajakban, kenuban, sárkányhajón vagy SUP-on is le lehet evezni.
„Bár hozzászoktunk a nagy rendezvényekhez és a tömeghez, ez az esemény mégis más lesz. Bízunk benne, jó házigazdák leszünk, a jövőben pedig szeretnénk sporthétvégévé bővíteni a most még egynapos eseményt”
– mondta Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere.

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke arról beszélt, hogy a rendezvényt óriási érdeklődés övezi, és a korábbi helyszínt, Fonyódot kinőtték, emiatt kellett elköltöztetni az átevezést. Kiemelte, hogy már most 3600-an neveztek, de vasárnapig az esemény honlapján még bárki jelezheti részvételi szándékát.

Schmidt megjegyezte, hogy tavaly sokan tették meg a távot SUP-on, idén is ez várható, az állódeszkások számára pedig az esemény jó bemelegítés lesz a szeptemberi, balatonfüredi SUP-vb előtt.

„Nagy szintet lép az esemény idén, sok újdonsággal rukkolunk elő. Csatlakozott hozzánk egy új főszponzor is, de ezúttal sem az időeredmény a fontos” – mondta a sportvezető, aki hozzátette, az is újdonság, hogy minden befutó érmet kap, így kézzel fogható emléke lesz az eseményről.

Schmidt Gábor megemlítette, hogy tartaléknapja is van a rendezvénynek, de bíznak benne, hogy jövő szombaton kegyes lesz hozzájuk az időjárás, és evezőt ragadhatnak a sportág szerelmesei, köztük sztárvendégek, valamint a sportág klasszisai, olimpiai és világbajnokok, mint például Dombi Rudolf, Szabó Gabriella, de rajthoz áll maga az elnök is.

Legfrissebb hírek

Evezés: két hatodik, egy hetedik hely az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.07. 16:21

Evezés: hat magyar fiatallal kezdődik az U23-as Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.09.05. 09:07

Evezés: eredményes nyarat zárt a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
2025.08.20. 19:40

Evezés: négy versenyző kisajátította a döntőket a beach sprint ob-n

Egyéb egyéni
2025.08.17. 21:24

Evezés: Kup az U19-es Eb-ezüst után a vb-dobogóhoz is közel állt

Utánpótlássport
2025.08.13. 09:00

Evezés: negyedik lett az U19-es vb-n a fiú egy- és a leány kétpár

Utánpótlássport
2025.08.10. 15:54

Több mint tízezren úszták át a Balatont – a leggyorsabban Lengyeltóti Bence és Barabás Imre

Csupasport
2025.08.09. 20:04

Több mint tízezren teljesítették a Balaton-átúszást

Egyéb egyéni
2025.08.09. 16:19
Ezek is érdekelhetik