Csupasport: Szabó Zsófi jelentős célokért küzd futásban

T. N.T. N.
2021.06.08. 19:00
Az RTL Klub műsorvezetője jelenleg bokasérüléssel bajlódik, de az ősszel már félmaratonit teljesítene, s addig sem pihen, mert úszással és kerékpározással tartja szinten az állóképességét.

Szabó Zsófi sok sportágat kipróbált, napjainkban a futás a kedvenc mozgásformája. Az RTL Klub Reggeli című műsor vezetője jelenleg bokasérüléssel bajlódik, ám addig sem pihen, úszással és kerékpározással tartja formában magát. Három és fél éves kisfia mellett mindig talál időt a mozgásra, a futás óriási szabadságot ad neki.

„Már évekkel ezelőtt próbálkoztam a futással, ám ez egy idő után abbamaradt, mert a versenyszerű lovaglás lekötötte minden időmet – nyilatkozta a 32 éves Zsófi. – Miután megszületett a kisfiam, lemondtam a sportolásról, mert úgy éreztem, minden percet vele kell töltenem. Egy évvel ezelőtt azonban rájöttem, hiába vagyok anyuka, muszáj elkezdenem komolyabban sportolni. Először a házunk körül kezdtem futni, kezdésnek ez volt a legegyszerűbb. A testem emlékezett az évekkel ezelőtti futásokra, elég szépen fejlődtem, aztán elkaptam a koronavírust, ami miatt ismét abba kellett hagynom, de három hónap múlva folytattam.”

Szabó Zsófi szerint élete legjobb formájában van, rengeteg motiváció dolgozik benne, ráadásul pozitívak a visszajelzések is.

„Hétperces ezrekkel és tizenkét kilogramm pluszsúllyal kezdtem, ma már négy perc körül futom az egy kilométert. Tíz kilométeren a legjobb időm negyvennégy perc, öt kilométeren pedig huszonegy perc. Élvezem a futást, rendkívül motivál, hogy érzem a fejlődést, és az edzőm büszke rám. Jólesik, hogy a visszajelzések alapján én is motiválok másokat. Amennyi munkát beleteszek a futásba, mind visszakapom. Úgy érzem, életem legjobb formájában vagyok, a futás óriási szabadságot ad nekem.”

A teljes cikket elolvashatják a csupasport.hu weboldalon

Legfrissebb hírek

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
2026.08.12. 23:47

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
2026.08.09. 22:40

Elek Gábor: Félek, nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt; Álmodozások kora a Kl-csapatainknál

E-újság
2026.08.05. 23:55

A napfelkeltével megjött a kedve is a Keszthely–Balatonfüred futáson

Csupasport
2026.08.04. 11:02

A rekorder Kovács Anikó újabb sikerei a hétvégi strandtenisz ob-n

Csupasport
2026.08.03. 15:49

„Ez egy igazi népünnepély” – a rekordokat hozó 44. Lidl Balaton-átúszás értékelése

Csupasport
2026.08.02. 08:31

Úszás a Balatonnál és Orfűn, ugrálás Keszthelyen, túra Sülysápon, futás Zircen, Tatán, Salgótarjánban

Csupasport
2026.07.31. 16:34

Szoboszlai Zsolt: Még többet, még többet, még többet!; Őrült izgalmak: a Fradi, az ETO és a DVSC is talpon maradt

E-újság
2026.07.31. 00:05