Ajánló: Beda Szabolcs nyert ötven kilométeren

T. N.T. N.
2021.07.19. 20:45
Az idei magyar 24 órás ultrafutó-bajnokságon is első helyen végző sportember futott be elsőként a célba a hétvégén első alkalommal kiírt Ultra Lupa-tó futóverseny 50 kilométeres számában.

Július 16-án, pénteken 17 órakor rajtolt az Ultra Lupa-tó 50 kilométeres versenye, amelyet Beda Szabolcs nyert meg. Mint arról korábban írtunk, a több szempontból is nem mindennapi eseményt első alkalommal rendezték meg, és a visszajelzésekből ítélve nem utoljára. Az 50 kilométeres táv mellett 5, 10, 21 és 109 kilométeren is próbára tehették magukat az érdeklődők, nem akármilyen környezetben.

„Jó ideje terveztem, hogy elindulok az ötven kilométeres távon – mondta Beda Szabolcs, aki április 10-én a magyar 24 órás ultrafutó-bajnokságon is első lett. – Amikor tavasszal kiírták a versenyt, azonnal beneveztem, azaz ezúttal nem ad hoc döntést hoztam. Leginkább az fogott meg, hogy teljesen új és különleges kezdeményezés. Rendkívül vonzónak találtam, hogy az útvonal a Dunakanyar mentén halad, s mivel ezen a részen még soha nem futottam egyhuzamban, úgy döntöttem, nem hagyom ki a lehetőséget.”

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon!

Legfrissebb hírek

Nem látott rá esélyt, mégis bronzérmes lett az UTT-n

Csupasport
2026.08.06. 19:58

A napfelkeltével megjött a kedve is a Keszthely–Balatonfüred futáson

Csupasport
2026.08.04. 11:02

A rekorder Kovács Anikó újabb sikerei a hétvégi strandtenisz ob-n

Csupasport
2026.08.03. 15:49

„Ez egy igazi népünnepély” – a rekordokat hozó 44. Lidl Balaton-átúszás értékelése

Csupasport
2026.08.02. 08:31

Úszás a Balatonnál és Orfűn, ugrálás Keszthelyen, túra Sülysápon, futás Zircen, Tatán, Salgótarjánban

Csupasport
2026.07.31. 16:34

Keddig kell dönteniük a részévételről azoknak, akik neveztek a Balaton-átúszásra

Csupasport
2026.07.25. 13:59

A hétvégén a pesti rakparton ingyenesen kipróbálható a világ egyik leggyorsabban fejlődő sportága

Csupasport
2026.07.24. 15:49

A szervezők úgy készülnek – szombaton Balaton-átúszás

Csupasport
2026.07.21. 07:08